Tech
Lebukott a Samsung, hamisak lehetnek a Hold-fotók
A cég szerint az algoritmusuk felel a feljavított képekért

A telefonnal lőtt fotók olyannyira meghökkentőek voltak, hogy egyből mindenki arra gyanakodott, hogy turpisság áll a háttérben, a Samsung azonban minden ilyen és ehhez hasonló vádat elutasított.
Állításuk szerint nem helyeznek előre generált textúrákat a Hold-fotókra, hanem olyan fejlett, mesterséges intelligencián alapuló képfeldolgozó algoritmusokkal dolgoznak, amelyek felismerik a Hold jelenlétét, ezek után pedig a zajt és a homályosságot eltüntetve a kép egy feljavított változatát kapja meg a felhasználó.
A dél-koreai gyártó mindezt az Input magazinnak mondta még 2021-ben, akik már csaknem két évvel ezelőtt is próbálták nyakon csípni a Samsungot – ez azonban végül nem nekik, hanem egy teljesen hétköznapi Reddit-felhasználónak jött össze, legalábbis látszólag.
A teljes internetet letaroló tesztet az u/ibreakphotos nevezetű tag végezte el, amely a maga módján egyszerűen zseniális. Annak érdekében, hogy egyszer s mindenkorra bebizonyítsa, hogy a Samsung korábban nem mondott igazat, a felhasználó letöltött a számítógépére egy 170×170 képpontos, teljesen véletlenszerű képet a Holdról, amelyet elhomályosított, ezek után pedig akkorára nagyított, hogy az a teljes monitorát betöltse.
Ennek köszönhetően a fotó minősége rendkívül rossz lett, semmilyen részletet nem tartalmazott, de pontosan ez volt a lényeg. U/ibreakphotos ezek után lekapcsolt minden világítást a szobájában, annak végébe sétált, elővette Samsung mobilját, majd ahogyan az alább is látható, a SpaceZoom-funkciót használva a monitorára közelített.
A fotó elsütése előtt jól kivehető, hogy a telefon jóformán semmilyen részletet nem lát, hiszen azok nincsenek is ott, a végeredmény mégis sokkoló lett.
Itt láthatja a videót:
Itt pedig az eredményt:
A kész képen meglepően olyan részletek jelentek meg, amelyek egyszerűen nem lehettek ott, a számítógépre letöltött képről ugyanis azok el lettek tüntetve, a Samsung telefonja azonban mégis egy tiszta és éles képet készített a „Holdról”.
A Samsung szerint az algoritmusuk felel a feljavított képekért, amelyekkel elméletben semmi probléma sincs, minden gyártó használ ilyen technológiákat, a feljavított képeket pedig semmiképp sem lehet hamisítványnak hívni.
A helyzet azonban az, hogy amennyiben a példa valós, a dél-koreai gyártó mesterséges intelligenciája nem feljavítja a részleteket, hanem nemes egyszerűséggel hozzáadja azokat,
ami már egy teljesen más tészta, főleg annak tudatában, hogy jelenleg többen is átverve érzik magukat.
Egy biztos: mint arra a The Verge is felhívta a figyelmet, amióta az okostelefon-gyártók különböző MI-ket és algoritmusokat használnak a mobilok kamerájában fellelhető kis szenzorok miatti korlátozások leküzdésére, az optikailag rögzített és a szoftveresen generált adatok keveredése elkerülhetetlen lesz, ahogy az is, hogy idővel a szoftveres rész nagyobb szerepet vállaljon, mint az optikai – már ami a mobilos fotózást illeti.
Az elmúlt napokban ismét meglehetősen nagy médiavisszhangot kapott a téma, több külföldi techlap és youtuber is a Samsunggal foglalkozik mostanság, a dél-koreai gyártó azonban még nem adott ki hivatalos nyilatkozatot az ügyben.
Idővel a különböző algoritmusok és mesterséges intelligenciák még többre lesznek majd képesek, amelyek sokkal több, a jelenleg tárgyalthoz hasonló szituációban tudnak majd helytállni. Például lehet, hogy be tudjuk majd tanítani arra, hogy felismerje barátaink és családtagjaink arcát, így például ha valamelyikük belepislog a képbe, azt azonnal korrigálná.
Az ilyen technológiák egyelőre még messze vannak, a Hold azonban nagyjából ugyanúgy néz ki minden, a Földről készített képen, és bár van részletgazdagsága, nincs mélysége – így viszonylag könnyű egy mesterséges intelligenciát betanítani annak részleteinek felismerésére.
Többek között ez is egy indok lehetett akkor, amikor a Samsung úgy döntött, hogy alkalmazza a technológiát, szimplán csak azért, hogy megnézzék, az milyen hatékonysággal tud üzemelni.