Tech
Ingyenes wifi a repülőgépen
Elsőként a Delta Air Lines lépett

Február elsejétől ingyenes, nagy sebességű internetszolgáltatás áll majd rendelkezésére a légitársaság SkyMiles hűségprogramjában részt vevő utasoknak, jelentette be a vállalat igazgatója, Ed Bastian múlt csütörtökön Las Vegasban. Azoknak, akik nem szerepelnek a hűségprogramban, a szolgáltatás 10 dollárba (körülbelül 3700 forintba) fog kerülni. A Delta az első a nagy amerikai légitársaságok közül, amely ingyenesen vezeti be ezt a szolgáltatást.
A Delta jelenleg 50 dollárt (csaknem 20 ezer forintot) számít fel havonta a wifiért Észak-Amerikán belüli járatain, és 70 dollárt (kb. 26 ezer forintot) nemzetközi járatain.

A cég szerint az utasok a fedélzeti internetet olyan dolgokra is használhatják majd, mint például filmek lejátszása streamingszolgáltatókon keresztül (pl. Netflix), a közösségi média és alkalmazások használata, e-mail-küldés.
A hang- és videóhívások bonyolítása azonban továbbra is tiltott lesz a gépeken, az amerikai törvényi szabályozásnak megfelelően.
A Delta igazgatója hangsúlyozta, hogy nem csupán alapszintű szolgáltatást kívánnak nyújtani, hanem az a cél, hogy az utasok otthon érezzék magukat a fedélzeten, vagy akár dolgozni is tudjanak út közben. Ez azért is fontos, mert jelenleg számos, repülőgép fedélzetén lévő internet nem megbízható, se sebesség, se elérhetőség szempontjából. A vállalat több mint egymilliárd dollárt (kb. 370 milliárd forintot) költött az elmúlt években erre a fejlesztésre, amitől azt reméli, még több utast ösztönöz majd arra, hogy csatlakozzon a légitársaság hűségprogramjához, amelynek jelenleg is körülbelül 100 millió tagja van.
Az utasok a beszállás során, a gép ajtaján láthatják majd, hogy az adott járaton elérhető-e az ingyenes wifi, amelyet a Delta a Viasat nevű műholdas internetszolgáltatóval együttműködve vezet be.
Ranjan Goswami, a légitársaság ügyfélélményért felelős alelnöke szerint a Delta több hónapja teszteli a szolgáltatást, és november óta 200 repülőgépen tették kísérletképpen elérhetővé a gyors wifit a törzsutasok számára, hogy megbizonyosodjanak a szolgáltatás sebességéről, és megbízhatóságáról. Február elsejéig 540 gépen indítják el a nagy sebességű internetszolgáltatást, a tervek szerint 2024 év végéig pedig az összes légi járművön lesz ingyenes wificsatlakozási lehetőség – tájékoztatott erről a Raketa.hu.