Sport
Kikaptunk Litvániától, távolodik a világbajnokság
Az első negyed után elléptek az esélyes házigazdák, a mieink jól harcoltak, de sajnos csak momentumaik voltak

A litvánok már biztos világbajnoki résztvevőként léptek pályára a Svyturio Arenában, míg Ivkovics Sztojan szövetségi kapitány együttese annak a tudatában érkezett Klaipedába, hogy ott is és vasárnap Szombathelyen a bosnyákok ellen is győznie kell a vb-ért. Ugyanakkor figyelnie kellett később, 20 órától a Bosznia-Hercegovina–Montenegró meccset is, mivel utóbbi csapat tuzlai győzelme a magyar vb-álmok végét jelentette.
A K csoportból Litvánia mellett Franciaország is biztosan ott lesz a világbajnokságon, a sereghajtó csehek már kiestek, s a közbülső három együttes versengett az utolsó továbbjutó pozícióért.
A magyar és a litván gárda tavaly kétszer is összecsapott, augusztusban Szombathelyen 88–78-ra, aztán szeptemberben az Európa-bajnokság kölni csoportküzdelmeiben 87–64-re nyert az ellenfél. Ezekhez a meccsekhez képest jelentősen átalakult mindkét keret, mivel a baltiak nem számíthattak többek között az NBA-s Jonas Valanciunasra és Domantas Sabonisra, a magyaroknál pedig szintén klubkötelezettségei miatt hiányzott Hanga Ádám, Allen Rosco és Filipovity Márkó sérült, Vojvoda Dávid jogi és anyagi vitába keveredett korábbi ügynökével, ezért a nemzetközi szövetség felfüggesztette a játékjogát, Perl Zoltán pedig lebetegedett.
A csütörtöki csata első magyar kosarára három és fél percet kellett várni, de a honosított Hopkins Mikael triplája a vezetést jelentette, mivel a hazaiak addig csak egy duplát szereztek. Benke Szilárd bedobta a vendégek negyedik hárompontosát, a második negyed 14-16-ról indult. A litvánok 20–18-nál vezettek ismét, majd hét ponttal elhúztak, és noha a magyarok derekasan küzdöttek, a nagyszünetben 40–31 volt az állás.
Fordulás után gyakorlatilag eldőlt a meccs, a Kazys Maksvytis együttese szórta a triplákat, remekül lepattanózott, és a 30. percben már 63–45 állt az eredményjelzőn. A hátralévő időben már nem történt meglepetés, a litvánok magabiztosan nyertek, a magyarok vb-reményei pedig a bosnyák–montenegrói meccstől függenek: vendégsiker esetén az Ivkovics-legénység lemarad az augusztus 25-től szeptember 10-ig tartó vb-ről, amelynek a Fülöp-szigetek, Indonézia és Japán ad otthont.
Litvánia–Magyarország 89–64 (14–16, 25–15, 23–14, 26–19)
Világbajnoki-selejtező, K csoport, 11. forduló
Klaipeda, Litvánia, Svyturio arena
Boris Krejic (szerb), Michal Proc (lengyel), Sergii Zashchuk (ukrán)
Litvánia: Kariniauskas 1, Normantas 8/6, Zukauskas 2, Bendzius 11/9, Geben 10. Csere: Kuzminskas 14/6, Radzevicius 2, Tarolis 13, Zemaitis 7/3, Rubstavicius 12/6, Maldunas 4, Berucka 5/3
Magyarország: Váradi 2, Somogyi 13/3, Benke 11/9, Hopkins 17/9, Golomán 2. Csere: Pongó 6/3, Keller Á 5, Eilingsfeld 6/3, Mócsán 2, Kiss D. -, Lukács -.
később:
Csehország-Franciaország 18.45
Bosznia-Hercegovina - Montenegró 20.00
A magyarok hátralévő mérkőzése:
vasárnap: Magyarország - Bosznia-Hercegovina, Szombathely 19.00