Sport

Fucsovics fantasztikus volt, de óriási csatában 4 játszmában kikapott Medvegyevtől

Marci kiválóan játszott, az első játszmát meg is nyerte, aztán a bokasérülés megzavarta

A harmadik helyen kiemelt Danyiil Medvegyev (3. a világranglistán) volt Fucsovics Márton (67.) ellenfele a wimbledoni harmadik fordulóban. Az 1-es pályára írták ki a meccset, Marci egymást követő ötödik napon is pályára lépett, hiszen az első két forduós meccsét két-két nap alatt abszolválta – tudósított a magyar éljátékos közösségi oldala.

Fucsovics fantasztikus volt, de óriási csatában 4 játszmában kikapott Medvegyevtől
Félelmetes labdameneteket és rendkívül jól teniszező magyar éljátékost láthatott a wimbledoni 1-es pálya közönsége
Fotó: SEBASTIEN BOZON / AFP

Az első három szettet egy-egy brék döntötte el: az elsőben Marci, a következő kettőben Medvegyev javára. Nem javította a magyar játékos esélyeit, hogy bokasérüléssel is szembe kellett néznie, és az orosz játékosnak a negyedik etap elején is megvolt a lépéselőnye. Aztán 4:3-nál a nyíregyházi játékosnak volt egy bréklabdája, de azt nem tudta értékesíteni, majd adogatóként úgy maradt meccsben, hogy 15–40-nél két meccslabdát is hárított, és nagyszerű poénnal zárta le a gémet. Medvegyev végül kiszerválta a nyolcaddöntőbe jutást, kerek három óra alatt nyert. Marci karrierje második legjobb wimbledoni szereplését produkálta, és a Grand Slam-torna zárultával a top ötven közelében jegyzik majd.

ANGOL NYÍLT TENISZBAJNOKSÁG, WIMBLEDON, GRAND SLAM, LONDON (44 700 000 angol font, fű)

Férfi egyes, 3. forduló: Danyiil Medvegyev (orosz, 3.)–Fucsovics Márton (magyar) 4:6, 6:3, 6:4, 6:4

Kapcsolódó írásaink