Sport
Elég volt a Barcelona négygólos előnye
A Dortmund nagyot küzdött, és simán le is győzte a katalánokat

A Barcelona nagyon kényelmes, 4–0-s előnyből várta a dortmundi visszavágót, amelyen talán éppen emiatt sokáig roppant visszafogottan futballozott. A hazaiak nagy fölényben voltak az első félidőben és Serhou Guirassy büntetője révén gyorsan vezetést szereztek, ám a szünetig nem tudtak újra betalálni. A fordulás után sem változott a meccs képe és a Borussia a második játékrész elején Guirassy második találatával megfelezte az első meccsen kialakult különbséget.
A második német gól után magához tért kissé a Barcelona, és nem kis szerencsével gyorsan szépített, egy beadás ugyanis Bensebainiról a saját kapujába pattant. Ez a momentum jó időre megtörte a németek lendületét, a hajrára fordulva viszont ismét megélénkült a meccs, Guirassy harmadszor is eredményes volt, majd szinte azonnal Julian Brandt is a kapuba talált. Utóbbit les miatt nem adták meg, a Dortmund pedig újabb gólt már nem tudott szerezni, így Hans-Dieter Flick vezetőedző együttese 5–3-as összesítéssel biztosította helyét a legjobb négy között.
BAJNOKOK LIGÁJA – NEGYEDDÖNTŐ, VISSZAVÁGÓ
Borussia Dortmund (német)–Barcelona (spanyol) 3–1 (1–0)
Dortmund, Signal Iduna Park. V.: Maurizio Mariani (olasz)
DORTMUND: Kobel – Süle, Anton, Benszebaini – Yan Couto (Brandt, 77.), Gross, F. Nmecha (Reyna, 65.), Svensson – Adeyemi, Guirassy, Beier (Duranville, 65.). Vezetőedző: Niko Kovac
BARCELONA: Szczesny – Koundé, Cubarsí, R. Araújo, G. Martín – Gavi (Pedri, 59.), F. de Jong – F. López (Eric Garcia, 70.) – Yamal (Ferran Torres, 70.), Lewandowski (Dani Olmo, 86.), Raphinha. Vezetőedző: Hansi Flick.
Gólszerző: Guirassy (11., 49., 76. – az elsőt 11-esből), ill. Benszebaini (54. – öngól)
Az első mérkőzésen: 0–4
Továbbjutott: a Barcelona 5–3-as összesítéssel.