Sport
A Kazincbarcika legyőzésével fellépett a dobogóra az ETO
Idegenben győztek a győri zöld-fehérek

A hazai csapat próbálta irányítani a játékot, többet birtokolta a labdát, a veszélyesebb támadásokat viszont a Győr vezette. Összességében inkább a küzdelem dominált, így az első védenivaló próbálkozásra a félidő derekáig várni kellett, akkor Juhász fogta meg vetődve Benbuali fejesét. Nem sokkal később a vendégek még közelebb jártak a gólhoz, de Gavric 16 méteres lövése a jobb kapufán csattant. A játékrész második felében már az ETO akarata érvényesült, ez pedig nemcsak Gavric újabb kapufát eltaláló lövésében, hanem Vitális révén a vezetés megszerzésében is megnyilvánult.
A szünetben a hazaiak kettős cserével igyekeztek frissíteni, ami gyorsan kifizetődött, mert a frissen beállt Makrai azonnal egyenlített. A barcikaiak azonban nem örülhettek sokáig, ugyanis döntetlennél a Győr újra magasabb sebességi fokozatba kapcsolt, melynek köszönhetően negyedóra elteltével Bánáti fejesével ismét vezetést szerzett. A hátralévő harminc percben is az ETO futballozott fölényben, a mezőny legjobbja, Gavric aztán végleg el is döntötte a három pont sorsát, amin az sem változtatott, hogy a győriek Vingler kiállítása miatt az utolsó szűk negyedórában emberhátrányban fejezték be a meccset.
Kolorcity Kazincbarcika SC-ETO FC 1-3 (0-1) Mezőkövesd, v.: Csonka gólszerzők: Makrai (46.), illetve Vitális (35.), Bánáti (60.), Gavric (74.) piros lap: Vingler (77.) sárga lap: Major (7.), Deutsch (66.), Szőke (84.), illetve Vladoiu (11.), Vingler (29., 77.)
Kolorcity Kazincbarcika SC: Juhász - Baranyai, Rácz, Rasheed, Deutsch - Meszhi (Szőke, 65.), Kartik - Major (Könyves, a szünetben), Ubochioma (Szujó, 87.), Slogar (Balázsi, 84.) - Schuszter (Makrai, a szünetben)
ETO FC: Megyeri - Vladoiu, Miangue, Csinger, Stefulj - Vitális (Anton, 69.), Vingler - Bánáti (Huszár, 89.), Gavric (Krpic, 81.), Schön (Bumba, 69.) - Benbuali (Njie, 81.)
Sikerével az ETO feljött a második helyre, hátránya két pont az éllovas Debrecennel szemben.
A találkozót eredetileg augusztus végén játszották volna, de akkor a zöld-fehérek nemzetközi kupaszereplése miatt elhalasztották.
