Sport
Fordítottak az írek a 96. percben

A magyarok előbb a negyedik percben Lukács Dániel csúsztatásával, majd a büntetőből eredményes Troy Parrott egyenlítése után a 37. percben Varga Barnabás bombagóljával szereztek vezetést. A második félidőben is veszélyesebben futballozott a magyar gárda, a 80. percben mégis Parrott egyenlített ismét, aki a hosszabbítás 96. percében megszerezte az írek számára a csoport második helyét és egyben a pótselejtezőt érő győztes gólt is.
Marco Rossi szövetségi kapitány Damir Redzic személyében újoncot avatott a hosszabbításban.
A nemzeti együttes legközelebb márciusban játszik barátságos mérkőzéseket, mivel lemaradt a pótselejtezőkről.
A kivonuló csapatokat remek hangulat és telt ház fogadta a jövő évi Bajnokok Ligája-döntőnek is otthont adó Puskás Arénában, melynek közönsége az egyperces gyászszünet során vastapssal emlékezett a nemzeti együttes múlt hét szerdán elhunyt korábbi szövetségi kapitányára, Jenei Imrére.
A magyarok nagy lendülettel vetették magukat a küzdelembe, egyáltalán nem érződött, hogy a döntetlen számukra kedvező. A kezdeti fölényt jelezte, hogy három perc alatt három szögletet végezhetett el Szoboszlai, aki harmadjára tökéletesen tekert középre, Lukács pedig megszerezte a vezetést. Ezt követően kiegyenlítetté vált a játék, negyedóra elteltével - videobíró segítségével - büntetőhöz jutottak a vendégek, akik ezt kihasználva egyenlítettek. Marco Rossi tanítványai ugyan többet birtokolták a labdát, mert az írek visszahúzódtak a kapujuk előterébe, de a fölény így meddő volt, mert a magyar csapat nem kockáztatott, inkább minél tovább magánál tartotta a játékszert, a szigetországiak pedig a kínálkozó kontralehetőségekre vártak. Ebben a periódusban egyetlen helyzet volt, igaz az hatalmas, azonban Lukács remek jobb oldali beadása utána a középen érkező Sallai a vendégkapusba lőtt hat méterről. Az írek a győzelmi kényszer ellenére rendkívül óvatosan futballoztak, egyáltalán nem kezdeményeztek, ami meg is bosszulta magát, mert Varga távoli bombáját szinte zsinóron húzták a bal felső sarokba, így a magyar csapat egygólos előnnyel vonulhatott pihenőre, noha a szünet előtti percekben már az írek irányították a játékot.
Bár a folytatásban az írek érezhetően bátrabban kezdtek futballozni, ezt kihasználva mégis a magyar válogatott kezdte jobban a második félidőt. Sokkal több ígéretes akciója volt annak köszönhetően, hogy területek nyíltak meg, azonban az utolsó passzokba rendre hiba csúszott, így igazán nagy ziccer nem alakult ki. A rivális csak egyszer ijesztett rá a hazai szurkolókra, amikor a csereként beállt Idah szépen átemelte Dibuszt, csakhogy a találata lesről született. A magyar csapat a számára megnyugtató eredmény ellenére is egyértelműen uralta a találkozót, nemcsak a védekezésre összpontosított, hanem labda nélkül azonnal letámadta ellenfelét, labdával pedig lendületes támadásokat vezetett. Bár a hetvenedik perctől már egyre kevesebb hangsúlyt fektetett a támadásokra a magyar gárda, ennek ellenére két labdaszerzés után két helyzetet dolgozott ki, de Varga próbálkozását blokkolták, míg Sallai éles szögből leadott lövését Kelleher védte. A kihagyott lehetőségek megbosszulták magukat, mert a "semmiből" ismét egyenlítettek a vendégek, akik így izgalmassá tették a hajrát. Az utolsó tíz percben sem adta fel a támadásokat a magyar csapat, Szoboszlai lövését Kelleher védte, de a túloldalon Dibusznak kellett a meccs bravúrját bemutatnia Kenny közeli próbálkozásakor a 90. percben. Azonban ez sem volt elég a döntetlen megtartásához, mert a 96. percben jött a fekete leves, amikor a triplázó Parrott eldöntötte a meccset, ezzel a második, pótselejtezőt érő helyet is a csoportban.
Európai vb-selejtező, F csoport, 6. (utolsó) forduló:
Magyarország-Írország 2-3 (2-1)
Puskás Aréna, 59 411 ezer néző, v.: Espen Eskas (norvég)
gólszerzők: Lukács (4.), Varga B. (37.), illetve Parrott (15., 80., 96., az elsőt 11-esből)
sárga lap: Szalai A. (45+2.), Varga B. (94.), illetve Scales (68.), Cullen (78.), Ebosele (89.), Parrott (97.)
Magyarország:
Dibusz - Nego (Mocsi, 93.), Orbán, Szalai A., Kerkez - Schäfer (Ötvös, 63.), Szoboszlai - Lukács (Styles, 63.), Tóth A. (Bolla, 76.), Sallai (Redzic, 93.) - Varga B.
Írország:
Kelleher - O'Brien (Manning, a szünetben), Collins, O'Shea - Coleman (Ebosele, 60.), Cullen (Taylor, 80.), Molumby (Kenny, 60.), Scales - Ogbene (Idah, 53.), Azaz - Parrott
I félidő:
4. perc: Kis szöglet után Kerkez tette vissza a labdát Szoboszlainak, aki balról középre ívelt, Lukács pedig négy méterről a kapu jobb oldalába csúsztatott (1-0).
12-15. perc: Ogbenét ugratták ki, a menteni igyekvő Szalai az ír támadó lábát találta el. Bár a játékvezető továbbot intett, végül a videobíró segítségével büntetőt ítélt, melyet Parrott a jobb alsó sarokba lőtt (1-1).
37. perc: Kerkez ívelt balról középre, Varga a 16-os vonalán mellre vette a labdát, majd 18 méterről, állítgatás nélkül ballal a bal felső sarokba zúdította elemi erővel (2-1).
II. félidő:
80. perc: Azaz remekül ugratta ki Parrottot, aki nyolc méterről átemelte a kapujából kifutó Dibuszt (2-2).
96. perc: A sokadik ír beívelésnél Scales csúsztatott az írek számára jó helyre, Mocsit megelőzte Parrott, aki az ötösön belülről a bal alsó sarokba talpalta a labdát (2-3).
