Sport
Az ír kapitány szerint van esélyük a győzelemre Budapesten

Az izlandi edző a meccs után úgy nyilatkozott: most mindenki mosolyoghat és kiélvezheti a sikert, de figyelmeztetett, hogy még csak az „első félidőn” vannak túl a vb-pótselejtezőért zajló küzdelemben. Hozzátette, ez a fontos győzelem nagy lendületet adhat nekik a vasárnapi, budapesti összecsapás előtt. „Hasonló meccs volt, mint Portugáliában, azzal a különbséggel, hogy sokkal jobban kihasználtuk a labdabirtoklással töltött időszakokat. Ezt terveztük Portugáliában is, de ott nem jött össze” – idézték a szakembert az ír sajtóban.
Az írek az utolsó előtti fordulóban Troy Parrott duplájával győzték le a Cristiano Ronaldo kiállítása miatt az 59. perctől emberhátrányban futballozó vendégeket. Hallgrímsson szerint ez volt Írország legnagyobb hazai győzelme azóta, hogy tíz évvel ezelőtt nyertek az akkor világbajnoki címvédő Németország ellen. „Szereztem már néhány nagy győzelmet pályafutásom során, de ez mindent felülmúlt. Büszke vagyok a játékosok teljesítményére. Ez tökéletes példa volt arra, hogyan kell játszani egy olyan csapat ellen, mint Portugália” – nyilatkozta.
A kapitány hangsúlyozta: a fegyelem és az összpontosítás, de mindenekelőtt a jó csapatmunka eredményezte a sikert. Nagyon stabilak voltak védekezésben, és szerinte kettőnél több gólt is szerezhettek volna. „Szerettük volna úgy Magyarországra utazni, hogy még van esélyünk, és ez össze is jött. Ilyen teljesítménnyel ott is van esélyünk. Ha visszagondolunk a szeptemberi, örményországi meccsünkre, akkor mindannyian nagyon magunk alatt voltunk, most pedig újra a kezünkben van a sorsunk” – vélekedett. Hallgrímsson úgy fogalmazott: kicsi a különbség a hőssé és a bukott emberré válás között, hiszen az örményeknek is volt két nagy lehetőségük csütörtökön a magyarok ellen – az egyik az utolsó percben, amikor Arajik Elojan nem találta el jól a labdát a kapu előtt –, végül mégis kikaptak 1-0-ra.
„Ez a játék lényege. Magyarország az utolsó percekben gólt szerzett Portugália ellen, mi pedig az utolsó percekben kaptunk gólt. Ez döntő lehet. De most már jobban hiszünk magunkban, és erre építhetünk. Remélhetőleg ezt tovább tudjuk vinni magunkkal a budapesti meccsre” – szögezte le. Hozzáfűzte: fontos szerepe lesz a regenerációnak, hiszen minél több energiát kell visszanyerniük a vasárnap 15 órakor kezdődő magyarországi találkozóra.
Az ír-portugál meccs előtti, szerdai sajtótájékoztatón az izlandi edző Cristiano Ronaldo kapcsán elmondta, hogy októberben, a lisszaboni mérkőzésen „nemcsak a játékvezetőt irányította, hanem az egész stadiont, így az összes szurkoló támogatta a cselekedeteit, a bíró pedig úgy tett, mintha semmi sem történt volna”. Hozzátette: reményei szerint Dublinban fordított lesz a helyzet, de nyilvánvaló, hogy egy játékosnak nem szabad játékvezetői feladatokat ellátnia. A portugálok 40 éves csatárát csütörtökön az 59. percben könyöklésért kiállították, és amikor elhagyta a pályát, első útja az írek kapitányához vezetett.
„Gratulált nekem, hogy nyomást gyakoroltam a bíróra, pedig ez az ő cselekedete volt a pályán, egy pillanatnyi butaság. Ennek semmi köze hozzám, hacsak nem fészkeltem be magamat a fejébe” – magyarázta Hallgrímsson. Érdekesség, hogy az írek mindhárom hazai vb-selejtezőjén egyből piros lappal kiállítottak valakit a vendégek közül: Ronaldo előtt Sallai Rollandot, majd az örmény Tigran Barszegjant.
„Erre nincs magyarázatom. Talán a szurkolók miatt van. Hihetetlen hangulatot teremtenek, ami valószínűleg hatással van az ellenfelekre. Nincs sok olyan hely, ahol ilyen hangulat lenne, és remélem, ez még sokáig így marad” – vélekedett. A selejtezőcsoportot Portugália vezeti 10 ponttal, kettővel megelőzve Magyarországot. Írország a harmadik hét ponttal, vagyis nyernie kell vasárnap, hogy elérje a pótselejtezőt jelentő második helyet, a magyaroknak viszont a döntetlen is elegendő ehhez.
