Sport
Több mint hatvanezren csatlakoztak már a Sportoló Nemzet Programhoz
„Akkor van jövője egy nemzetnek, ha a fizikai aktivitás tekintetében megfelelő mennyiségben sportolnak a honfitársaink”

Schmidt Ádám a Sportoló Nemzet Tanév keszthelyi állomásán az MTI-nek elmondta: Salgótarján és Tatabánya után Keszthely a harmadik állomás, és mindenhol „elképesztő mennyiségű gyerek” vesz részt az egésznapos programokon. Keszthelyen az Úszó Nemzet Program is hangsúlyosan van jelen - több mint ezer helyi taggal -, ami szinte alappillére a Sportoló Nemzet Programnak, hiszen a cél az, hogy kormányzati támogatással minden gyermeket megtanítsanak úszni.
Hozzátette, számos sportegyesület működik Keszthelyen, a rendezvény előtt tartott sportvezetői tájékoztatón is szó volt arról, hogy „a mesterséges intelligencia megold mindent, de egy dolgot nem tud megoldani, a fiatalok fizikai aktivitását”. Kiemelte a táplálkozást is, megjegyezve, hogy fontos az egészséges táplálkozás, de a legfontosabb mégis a fizikai aktivitás.
Az országjáráson mindenhol helyi egyesületekkel, iskolákkal, közintézményekkel karöltve mozgatják meg a fiatalokat, bemutatják a sportágakat, amivel egyfajta jövőképet kívánnak adni a fiataloknak. A közösségi sportnak nem kell arról szólnia, hogy nagy bajnok legyen valaki, nem kell hetente nyolc edzésen részt venni, elegendő a heti háromszor-négyszeri mozgás, nem is kell egy sportág mellett elköteleződni - vélekedett Schmidt Ádám.
„Akkor van jövője egy nemzetnek, ha a fizikai aktivitás tekintetében megfelelő mennyiségben sportolnak a honfitársaink”, erről szól a Sportoló Nemzet Program. A fiatalokon keresztül azonban a szüleik is részesei a programnak, több olyan kezdeményezés is van, amely nem is megy a szülők nélkül, például az ingyenes bajnoki mérkőzéseken 18 év alatti fiatalok csak felnőtt kísérettel vehetnek részt - jegyezte meg.
Az államtitkár arra is kitért, hogy a Sportoló Nemzet Program nem csak a fiatalokról szól, rajtuk keresztül lehet a legnagyobb hatást elérni, ám ugyanúgy szól a fiatal felnőttekhez, a középkorúakhoz vagy a szépkorúakhoz is. Mindenkinek megvan ma a lehetősége arra, hogy a saját egészségi állapotához, korához találjon megfelelő fizikai aktivitási formát, szeretnék, ha ez hozzájárulna ahhoz, hogy minél többen sportoljanak - fogalmazott.
A keszthelyi Csány-Szendrei Általános Iskolában rendezett közösségi sportnapon nemcsak a helyi, hanem környékbeli diákok és sportolók is részt vettek, a mintegy 1500 gyerekhez délután a szülők is csatlakozhattak. A roadshow pénteki állomásán a húsz sportnagykövet közül jelen volt Adámi-Rózsa Zsanett, Baji Balázs, Halász Bence, Koch Máté, Kovács Katalin, valamint Märcz Tamás.
