Sport
Nagy lépés előtt a Rossi csapat
Az örmény csapat sötét ló

Már kora este, 18 órától pályára lép a magyar labdarúgó-válogatott Jerevánban: a közmédia sportcsatornái, az M4 Sport, az m4sport.hu, valamint a Kossuth Rádió és a Nemzeti Sportrádió élőben közvetítik az Örményország elleni, idegenbeli mérkőzést, mely a spanyol José María Sánchez Martínez játékvezető sípjelére fog kezdődni.
Adott esetben már csütörtökön bebiztosíthatja csoportja második, vb-pótselejtezőt érő pozícióját a nemzeti csapat – ehhez az kell, hogy Marco Rossi együttese legyőzze Örményországot, valamint a 21 órakor kezdődő másik csoportmeccsen Portugália elhozza a három pontot Írországból. Ha ez a két feltétel teljesül, akkor vasárnapra marad a döntés, amikor is Írországot fogadja a válogatott a Puskás Arénában a csoport zárásaként - írta meg az M4 Sport.
Marco Rossi szövetségi kapitány két újoncnak is meghívót küldött a novemberi vb-selejtezőkre: a debreceni Bárány Donát, valamint a Dunaszerdahelyen futballozó Redzic Damir is bekerült a november 4-én kihirdetett névsorba.
Az olasz mester mindössze két nappal a kihirdetés után kénytelen volt kényszerből változtatni a kereten, a válogatott legutóbbi három meccsén védő Tóth Balázs megsérült klubja, az angol másodosztályú Blackburn Bristol City elleni bajnokiján, a 27 éves kapus helyére az MTK-nál játszó Demjén Patrik került be a 26 fős felhozatalba.
A Debrecen hétvégi bajnokiján Bárány Donátot is sérülés miatt kellett lecserélni, a helyzetjelentés szerint viszont a válogatott orvosai is kezelésbe vették a Loki támadóját Telkiben, így minden bizonnyal rendelkezésre állhat Örményországban.
A csütörtöki ellenfelet, az örményeket sem kímélik a sérülések, ugyanis két alapember, előbb Ugochukwu Iwu, majd Vahan Bicsakcsjan is kidőlt a csoport sereghajtójának keretéből. Az örmény szövetségi kapitány, Jegise Melikjan a meccs előtti sajtótájékoztatón elmondta, a magyarok elleni találkozón elsősorban nem az eredményre koncentrál, hanem a fejlődésre, illetve hozzátette: ha úgy alakul, hogy Szoboszlaiék bebiztosítják a csoport második helyét, ő lesz az első, aki gratulál majd a magyaroknak a pótselejtező eléréséhez.
Ez olyan tett lenne, amire 28 éve vár a magyar labdarúgás: legutóbb 1997-ben játszott vb-pótselejtezőt a válogatott, akkor két súlyos zakó (1–7, 0–5) után összetettben egy megsemmisítő, 12–1-es vereséggel lett vége a vb-álmoknak, az azóta lejátszott hat vb-selejtezősorozatban pedig egyszer sem állt olyan biztató pozícióban a csoportkör zárása előtt a nemzeti csapat, mint most.
Marco Rossi szövetségi kapitány az örményországi sajtótájékoztatón arról beszélt, alaposan kielemezték az ellenfél meccseit, illetve azt is leszögezte, hogy nem lehet kifogásokat keresni, sem a jetlagre, sem a környezetre, sem a pályára hivatkozva, az egyetlen cél, ami a szemük előtt lebeg, a győzelem megszerzése – melyet a szerdán 10 éve elhunyt korábbi 24-szeres válogatott kapus, Fülöp Mártonnak ajánlana az olasz mester.
Kerkez Milos, az angol bajnoki címvédő Liverpool és a nemzeti csapat balhátvédje az M4 Sport kamerái előtt kiemelte, az teszi a magyar válogatottat, hogy a játékosok egymásért küzdenek. A csütörtöki mérkőzéssel kapcsolatban elmondta, nagyon fizikális mérkőzésre számít, de ha végrehajtják a dolgokat, melyeket a szövetségi kapitány kér csapatától, akkor jó esélyt lát arra, hogy a válogatott megszerzi a három pontot Örményországban.
