Sport

Rekordokat hozott a keddi játéknap

A labdarúgó Bajnokok Ligája történetének leggólgazdagabb játéknapja volt a keddi, amelyen kilenc mérkőzésen 43 találat született.

Rekordokat hozott a keddi játéknap
A PSG hét gólt rámolt be a keddi selejtezőn a német Leverkusennek
Fotó: Anadolu via AFP/Hesham Elsherif

A 4,8-as átlag ugyanakkor „csak” a második a BL-rangsorban – a Kairat Almati-Pafosz találkozó gól nélküli döntetlennel ért véget –, a rekordot a napra pontosan 11 évvel korábbi játéknap tartja, amikor nyolc összecsapáson 40 gólt jegyeztek a csapatok. A címvédő Paris Saint-Germain 7-2-re diadalmaskodott a Bayer Leverkusen vendégeként, ezzel csúcsot döntött, a párizsi gárda ugyanis 39 gólnál jár a BL-ben ebben a naptári évben.

Az eddigi rekord a Manchester Unitedhez fűződött, amely 2002-ben 38-szor volt eredményes a legrangosabb európai kupasorozatban. Luis Enrique, a PSG spanyol szakvezetője ugyancsak rekorderré lépett elő, 65. BL-mérkőzésén ugyanis a 43. sikerét aratta, ezzel 66 százalékosra növelte győzelmi mutatóját, amivel megelőzte a legalább 50 találkozót jegyző trénerek rangsorában honfitársát és korábbi csapattársát, Josep Guardiolát. A Manchester Cityben a Villarreal vendégeként megnyert találkozón is gólt szerzett Erling Haaland, a norvég csatár ezzel sorozatban a 12. tétmérkőzésén is eredményes volt, ez Cristiano Ronaldo karrierjének legjobb szériája volt.

Kapcsolódó írásaink