Sport

A tiltakozások miatt a jövőben rövidebb szakaszok lehetnek a kerékpáros versenyeken

Madridban a tüntetők kétórányi élő tévéadást kaptak, ez a tiltakozásról és nem a versenyről szólt

A profi kerékpárosokat tömörítő szervezet (CPA) elnöke azt javasolja: a nagyobb versenyek távjait rövidítsék le, hogy az esetleges tüntetők ne kaphassanak elég nyilvános felületet, mint ahogy ez történt a múlt hónapban a Vuelta a Espanán.

A tiltakozások miatt a jövőben rövidebb szakaszok lehetnek a kerékpáros versenyeken
Szeptember 3-án, szerdán a Bilbao környéki 157,4 kilométeres, érdekes versenyt ígérő etap várt a mezőnyre, ám korántsem volt biztos, hogy végig is tud menni, miután számítani lehetett a korábbi napokat már érintő, Izrael-ellenes tüntetések hevességének fokozódására. Már a lassú rajtban megállásra kényszerültek a kerékpárosok egy kisebb tiltakozó csoport miatt, ám végül neki tudtak vágni a hét kategorizált emelkedőt és 3185 méter szintemelkedést tartalmazó penzumnak
Fotó: AFP/Ander Gillenea

Adam Hansen szerint ha a tiltakozóktól elveszik a lehetőségeket, nem lesz elég színterük, akkor nem mennek majd el a viadalokra. A háromhetes Vueltán a palesztinbarát tüntetők szinte mindegyik szakaszt megzavarták, a fő célpont az Israel-Premier Tech csapat volt. Többször maguk a bringások is veszélybe kerültek.

„Láttuk, hogy Madridban a tüntetők kétórányi élő tévéadást kaptak, ez a tiltakozásról és nem a versenyről szólt. Nem vagyok a tiltakozás ellen, de a bringások veszélyeztetése az utolsó dolog, amit akarunk. Néhány versenyzőt elsodortak vagy leszorították és ez már nem tiltakozás!” – mondta Hansen, aki elismerte, hogy a versenyek egyes részeinek vagy szakaszainak törlése nagy veszteség lenne a szervezők számára.

„De most egy kis áldozatot kell hoznunk a kerékpársport hosszú távú jövőjéért” – tette hozzá a CPA elnöke, aki azt egyelőre nem tárta fel, hogy a rövidített szakaszok milyen módon vennének el lehetőségeket a többször agresszív tiltakozóktól. Az Israel-Premier Tech csapata biztonsági okok miatt nem vehet részt a szombati Giro dell'Emilián, amelyet Bologna környékén rendeznek.

Kapcsolódó írásaink