Sport
Otthonában kapott ki az El-selejtezőre készülő Mosonmagyaróvár
A Debrecen, az FTC és a Győr magabiztos győzelmet aratott a hétközi fordulóban

Hadfi Gréta 13 védéssel, Katarina Pavlovic nyolc góllal vette ki a részét a székesfehérvári sikerből. A mosonmagyaróváriak öt nap alatt három mérkőzést játszanak, mivel az El-főtáblájáért a görög OF Nea Ioniasz együttesével vívnak kétmeccses párharcot a héten, mindkettőt saját közönségük előtt: pénteken 18 órától, majd vasárnap déltől - ekkor hivatalosan a görög alakulat lesz a pályaválasztó - is az UFM Arénában találkoznak a felek.
A Bajnokok Ligája főtábláján érdekelt csapatok viszont magabiztos sikert arattak hazai pályán: az elmúlt idényben Magyar Kupa-győztes Ferencváros a Budaörsöt, a Debrecen a Dunaújvárost múlta felül jelentős különbséggel, míg a címvédő Győr a Vác ellen nyert hat góllal a vártnál valamivel nagyobb csatát hozó találkozón.