Sport
Alcaraz győzött, majd visszalépett
Győzelem Tokióban

A spanyol világelső a fináléban a második helyen kiemelt amerikai Taylor Fritzcel csapott össze és két játszmában, 1 óra 32 perc alatt győzött.
A 22 éves Alcaraznak ez volt az idei nyolcadik, pályafutása 24. tornagyőzelme, 2025-ben tizedszer jutott fináléba, a legutóbbi kilenc tornáján ráadásul egyaránt döntőt vívott: ezekből Wimbledonban az akkor világelső olasz Jannik Sinnertől, Barcelonában pedig a dán Holger Runétől kapott ki.
A hatszoros Grand Slam-tornagyőztes spanyol világsztárnak ez volt az idei 67. győzelme, amivel toronymagasan vezeti a vonatkozó rangsort a második Fritz (49) előtt.
A tornagyőzelmet követően azonban „fizikális problémákra” hivatkozva bejelentette, hogy visszalép a pekingi tornától.
„Fizikális problémákkal küzdök, és miután megbeszéltük ezeket a csapatommal, úgy gondoljuk, hogy a gyógyulás érdekében a legjobb döntés a pihenés” – magyarázta közösségi oldalán a hatszoros Grand Slam-győztes játékos, akinek Japánban az első fordulóban megsérült a bal bokája.
Marozsán Fábián és Fucsovics Márton viszont pályára lép Sanghajban, előbbi a háromszoros GS-bajnok svájci Stan Wawrinka, utóbbi pedig a spanyol Jaume Munar ellen lép pályára a 9,1 millió dollár (körülbelül 3,05 milliárd forint) összdíjazású keménypályás torna első fordulójában.
Eredmény, tokiói döntő:
Alcaraz (spanyol, 1.)–Fritz (amerikai, 2.) 6:4, 6:4