Sport

„Érzelmekkel teli két meccsen vagyunk túl”

Szoboszlai Dominik értékelte az elmúlt két meccset

Szoboszlai Dominik szerint a világbajnoki selejtezősorozat első két meccsén, Írország és Portugália ellen több volt a magyar labdarúgó-válogatottban, mint az egyetlen megszerzett pont.

„Érzelmekkel teli két meccsen vagyunk túl”
Szoboszlai Dominik nem hitt a szemének
Fotó: MH/Török Péter

„Érzelmekkel teli két meccsen vagyunk túl és úgy érzem, több volt ebben, mint az egy pont. Ebben nekem is megvan a felelősségem, azonban az elejétől a végéig csapatként akartunk, küzdöttünk és erre tudunk majd építeni a következő mérkőzéseken” – fogalmazott közösségi oldalán a nemzeti csapat kapitánya, utalva ezzel arra, hogy kedden este a portugálok elleni hazai összecsapás hajrájában egy rossz passzát lefülelve szerezték meg a vendégek a győztes gólt.

„Köszönjük az elképesztő szurkolást, októberben újra jövünk” – tette hozzá a Liverpool klasszisa.

A két meccs után egy ponttal a csoport harmadik helyén álló magyarok legközelebb október 11-én a kvartettben második örményeket fogadják. A 12 csoportból az első helyezettek kijutnak az Egyesült Államokban, Mexikóban és Kanadában sorra kerülő világbajnokságra, amelyen először szerepel majd 48 csapat. A második helyezettek a jövő márciusi pótselejtezőn küzdhetnek tovább a vb-részvételért.

Kapcsolódó írásaink