Sport
Kiss Péter Pál ismét aranyérmes
Újfent a Honvéd 22 éves versenyzője volt a favorit a döntőben

A Honvéd 22 éves versenyzője 2019 és 2023 között sorozatban négyszer nyerte meg ezt a számot, amelyben kétszeres paralimpiai bajnok is, a tavalyi, szegedi vb-t azonban sérülés miatt ki kellett hagynia. Most ismét ő volt a favorit a döntőben, amelyben rajta kívül még egy magyar, a riói ezüstérmes Suba Róbert várta a rajtot.
Kiss a 200 méteres verseny során sokáig a brazil Luis C. Cardoso da Silvával vívott nagy csatát, de végül közel egy másodperces előnnyel ő ért elsőként a célba, megszerezve ezzel ötödik vb-címét. Suba a rossz rajt után a hatodik helyen végzett.
„A rajt egy kicsit lassú volt, én is belealudtam egy kicsit, de tudtam, hogy a végére is kell még az erő és aztán próbáltam beleadni mindent. Egyre közelebb kerülnek hozzám az ellenfelek. A világkupán, Poznanban a brazil riválisom megvert, úgyhogy volt egy kiegyenlítetlen számlánk, szerencsére itt, a vb-n sikerült visszavágnom” – nyilatkozott Kiss Péter Pál, akinek még nem ért véget az idénye, ugyanis készül a szeptember elején sorra kerülő, győri maratoni világbajnokságra, ahol szintén szeretne jól szerepelni.