Sport

Megváltozhat Szoboszlai pozíciója

Máris kidőlt a Liverpool új alapembere

A magyar labdarúgó-válogatott csapatkapitányának új szerepköre lehet. Szoboszlai Dominik egy sérülés miatt más poszton, védőként szerepelhet.

Megváltozhat Szoboszlai pozíciója
Szoboszlai Dominik az Athletic Bilbao spanyol középpályásával, a 18-as számú Mikel Jauregizar Albonigával küzd az Anfield stadionban
Fotó: Darren Staples / AFP

A Szoboszlai Dominikot, Kerkez Milost és Pécsi Ármint foglalkoztató angol Liverpool labdarúgócsapata csütörtökön közleményben jelezte, hogy egyik nyári igazolásuk, a holland Jeremie Frimpong megsérült, ezért a szeptemberi válogatott szünetig biztosan nem tud pályára lépni.

A 24 éves jobbhátvéd az AFC Bournemouth elleni győztes nyitó meccsen kezdőként hatvan percet kapott, Arne Slot pedig most elárulta, mi volt ennek az oka. A vezetőedzőnek az orvosi stáb javasolta, hogy cserélje le, és ezt jó döntésnek tartja, mert szerintük súlyosabban is megsérülhetett volna a combhajlító izma.

Úgy számolunk, hogy a válogatott szünet után térhet vissza

– fogalmazott Slot, majd hozzátette, nem tart attól, hogy Frimpong „üveglábú játékos” lenne, mivel a múltja alapján nem tartozik a sérülékeny futballisták közé.

Frimpongot Szoboszlai helyettesítheti

„Jelenleg csak két sérültünk van, de sajnos ők ketten, Frimpong és Conor Bradley pont ugyanazon a poszton játszanak. De jó hír, hogy mások is be tudják tölteni ezt a pozíciót. Wata (Endo Vataru) már játszott ezen poszton néhány percet, ahogyan Szoboszlai Dominik is” – mondta. Hangsúlyozta: Joe Gomez is tudna itt futballozni, de ő még nincs százszázalékos állapotban, miután még nem tudott egymás után három napot a csapattal edzeni.

Slot azt is megjegyezte, hogy elég pechesek abból a szempontból, hogy három egészséges balhátvédjük is van, miközben a jobbhátvéd poszton elfogytak most. Ugyanakkor szerinte butaság lenne, ha ennél több játékosuk lenne ezen a két poszton – írta meg a Mandiner.

Kapcsolódó írásaink