Sport
Bondár ismét Szvitolinát kapta, Marozsán selejtezős
Fucsovics kiemelt ellenféllel kezd

A csütörtöki sorsoláson a világranglistán jelenleg 96. helyezett Bondárt ezúttal is elkerülte a szerencse, ugyanis akárcsak Wimbledonban, ezúttal is megkapta első ellenfélnek a 12. helyen kiemelt Szvitolinát.
A füves pályás viadalon a rivális 6:3, 6:1-re nyert, míg néhány héttel korábban a Roland Garroson a második fordulóban sokkal szorosabb csatát vívtak, de az ukrán teniszező akkor is két szettben kerekedett felül (7:6 (7-4), 7:5).
Ez lesz tehát sorozatban a harmadik GS-torna, ahol a két játékos találkozik. A férfiaknál az ATP-rangsorban 94., jelenleg a winston-salemi tornán a negyeddöntőre készülő Fucsovics Márton kapott nehezebb feladatot, ugyanis a nyitókörben a 27. helyen rangsorolt kanadai Denis Shapovalov vár rá.
A két játékos eddig négyszer találkozott egymással, 2020-ban az ausztrál nyílt bajnokságon kemény pályán, illetve 2023-ban a stuttgarti füvön a magyar, 2022-ben Dubajban kemény pályán, valamint tavaly ugyanilyen borításon Belgrádban az ellenfél bizonyult jobbnak.
Ha Fucsovics két mérkőzést tudna nyerni, a harmadik fordulóban várhatóan a világelső, címvédő olasz Jannik Sinnerrel csaphatna össze.
Marozsán Fábián (53.) ezúttal szerencsés volt, ugyanis a 128 között selejtezős vagy szerencsés vesztes ellenfele lesz. Ha a Davis Kupa-válogatott kiválósága továbbjut, akkor a papírforma alapján azzal a 16. helyen kiemelt cseh Jakub Mensikkel csaphat össze, akitől idén Rómában salakon kikapott.
A magyarok közül még további három játékos is főtáblára juthat, a selejtezőben ugyanis Piros Zsombor, Gálfi Dalma és Udvardy Panna is a második fordulóba jutott.
A nőknél a főtábla első fordulójának egyik legnagyobb érdeklődéssel várt összecsapása várhatóan a veterán, 45 éves Venus Williams és a 11. helyen kiemelt cseh Karolina Muchova csatája lesz.
A férfiaknál a három évvel ezelőtti bajnok, összesen ötszörös GS-tornagyőztes spanyol Carlos Alcaraz (2.) nem számíthat könnyű nyitányra a hatalmasakat adogató amerikai Reilly Opelka ellen, de a Marin Cilic-Alekszandr Bublik és a Lorenzo Musetti-Giovanni Mpetshi Perricard csata is tartogathat izgalmakat.