Sport

Vezetett a Fradi, de a Qarabag jobb volt a második félidőben

Kétgólos hátránnyal utaznak a zöld-fehérek a bakui visszavágóra

Kiváló első 45 perc után gyökeresen ellentétes félidőt láthattak a Fradi-drukkerek: az azeriek három góllal terhelték meg Dibusz kapuját, így nem sok esély maradt az idegenbeli visszavágóra.

Vezetett a Fradi, de a Qarabag jobb volt a második félidőben
Dibusz Dénes, a Ferencváros kapusa gólt kap a labdarúgó Bajnokok Ligája selejtezőjének negyedik fordulójában játszott Ferencvárosi TC - Qarabag mérkőzésen a Groupama Arénában 2025. augusztus 19-én
Fotó: MTI/Illyés Tibor

A párharc első felvonásán a házigazdák Varga Barnabás gyönyörű góljával kerültek előnybe, a vendégek azonban a szünet után a tavaly még a Ferencvárost erősítő, két gólpasszt is kiosztó Kady Borges vezényletével fordítottak, és kétgólos előnyre tettek szert.

A gólok históriája:
A 29. percben Makreckis a jobb oldalról passzolt középre a tizenhatossal egy magasságban, középen Varga Barnabás átvette a labdát, kapura fordult, és 17 méterről jobbal a bal alsó sarokba lőtt, 1-0.

Az 50. percben Leandro Andrade tette vissza a labdát a bal oldalról, középen érkezett Jankovic, és ballal 20 méterről kilőtte a bal alsó sarkot, 1-1.

A 67. percben Kady bal oldali szögletét követően Szalai Gábor fejéről Medina elé került a labda, a kolumbiai védő pedig öt méterről a léc alá emelt, 1-2.

Aztán a 85. percben Kady indította középről a három perce pályán lévő Gurbanlit, aki elfutott Raemaekers mellett, és 16 méterről a jobb alsó sarokba gurított, 1-3.

A harminchatszoros magyar bajnok négy év után játszhat újra a legrangosabb európai kupasorozat play-offjában, s ha sikerrel veszi a párharcot, öt év után szerepelhet újra a BL-főtáblán, amelyet korábban csoportkörnek neveztek. A továbbjutás meghiúsulása esetén a Ferencváros az Európa-liga-főtáblán folytatja, története során ötödször.

BAJNOKOK LIGÁJA SELEJTEZŐ, 4. FORDULÓ (PLAYOFF), 1. MÉRKŐZÉS
Ferencvárosi TC–Qarabag (azeri) 1–3
Budapest, Groupama Aréna. Vezeti: Joao Pinheiro (Bruno Jesus, Luciano Maia) – portugálok
FTC: Dibusz – Gartenmann (Cissé, 64.), Raemaekers, Szalai G. – Makreckis, Tóth A., Kanikovszki (Levi, 77.), Ötvös (Zachariassen, a szünetben), O'Dowda – Joseph (Gruber, 70.), Varga B. (Pesics, 70.). Vezetőedző: Robbie Keane
QARABAG: Kochalski – M. Silva (Bolt, 90+2.), Mutafazade, Medina, Jafarguliyev – Bicalho, Jakovics – Leandro Andrade (Addai, 58.), Kady, Zoubir (Kouakou, 90+2.) – Akhundzade (Gurbanli, 82.). Vezetőedző: Gurban Gurbanov
Gólszerző: Varga B. (29.), ill. Jankovics (50.), Medina (67.), Gurbanli (85.)

A visszavágót jövő héten szerdán rendezik Bakuban, közép-európai idő szerint 18.45-től.

Kapcsolódó írásaink