Sport

Gálfi és Udvardy is győzelemmel nyitott az US Open selejtezőjén

A következő fordulóban még komolyabb kihívás várhat rájuk

Gálfi Dalma és Udvardy Panna egyaránt kétszettes győzelemmel kezdett hétfőn az amerikai nyílt teniszbajnokság selejtezőjének első körében.

Gálfi és Udvardy is győzelemmel nyitott az US Open selejtezőjén
Udvardy Panna is győzelemmel kezdett hétfőn
Fotó: AFP/NurPhoto/Gabriele Maricchiolo

A világranglistán 101. helyen álló Gálfi Dalma számára nem okozott gondot a 18 esztendős amerikai Akasha Urhobo (426.) legyőzése. Az első szettben 1:0-nál és 5:2-nél is brékelt, így 35 perc alatt megnyerte az első játszmát. A másodikban 2:1-es vezetésnél szintén elvette ellenfele adogatójátékát, ennek köszönhetően 5:3-nál a mérkőzésért szerválhatott. Ekkor azonban hibázott, az amerikai brékelt, de Gálfi rögvest javított, azaz 37 perc alatt megnyerte a második szettet, a mérkőzést pedig 1 óra 12 perc alatt. A magyar teniszező ellenfele a második fordulóben a szintén amerikai Fiona Crawley (302.) lesz.

Udvardy Panna (136.) a selejtezőben védett ranglistával induló Paula Ormaechea ellen lépett pályára, s bár az argentin jelenleg csak 1181. helyen áll a világranglistán, korábban kétszer is nyert a magyar teniszező ellen. Öt éve Orlandóban és négy esztendeje Olomoucban is háromszettes mérkőzésen diadalmaskodott, de ezúttal Udvardy bizonyult jobbnak. Az első szettben 5:1-re is vezetett, majd két elveszített adogatójátékkal felhozta ellenfelét 5:4-re, végül azért 6:4-re megnyerte az első játszmát. A folytatásban összeszedettebb volt a magyar játékos, három brékelőnnyel szintén elhúzott 5:1-re, de már nem engedte ki kezéből az irányítást, így összességében 1 óra 2 perc alatt jutott a második körbe, aholmajd a francia Manon Leonard (210.) ellen játszik.

Egyesben Bondár Anna, Fucsovics Márton és Marozsán Fábián, míg párosban Babos Tímea biztosan ott lesz a jövő hétfőn kezdődő idei negyedik, egyben utolsó Grand Slam-versenyen. A selejtezőben Gálfi Dalma és Udvardy Panna mellett a kedden pályára lépő Piros Zsombor érdekelt még.

Eredmények, nők, selejtező, 1. forduló:

Gálfi Dalma-Akasha Urhobo (amerikai) 6:2, 6:4

Udvardy Panna-Paula Ormaechea (argentin) 6:4, 6:1

Kapcsolódó írásaink