Sport

Wimbledon: Gálfi már a második fordulóban!

Három szettre volt szükség a hazai Harriet Dart ellen

Gálfi (110.) és a világranglistán 152. helyezett, szabadkártyás brit riválisa eddig egyszer, a 2022-es US Open második fordulójában találkozott. Akkor két játszmában a magyar játékos diadalmaskodott, s addigi legjobb Grand Slam-szereplését elérve a 32 közé jutott. Ezt azóta egyszer, tavalyelőtt épp Wimbledonban sikerült megismételnie a veszprémi születésű játékosnak.

Wimbledon: Gálfi már a második fordulóban!
Gálfi Dalma továbbjutott Wimbledonban
Fotó: AFP/Andrej Isakovic

Második összecsapásukon ugyan először Gálfi tudta elvenni ellenfele adogatójátékát, de Dart 1:3 után sorozatban öt játékot nyert, így 33 perc alatt előnybe került.

A második szettben aztán a szerva inkább hátránynak bizonyult, mintsem előnynek, ugyanis összesen öt bréket láthatott a 17-es pálya közönsége: Gálfi neve mellé ebből három került, így 80 perc után következhetett a döntő játszma.

Ebben 1:1 után volt egy gyors brékváltás, ezt követően mindkét játékos megőrizte a maga szervajátékát, de Gálfi fogadóként - főleg Dart második adogatásainál - veszélyesebb volt, ráadásul sokkal több nyerőt is ütött, mint riválisa. A fölénye 5:5-nél kifizetődött, ugyanis ismét brékelt, ezt követően pedig adogatóként a negyedik mérkőzéslabdáját - Dart elrontott fonákjával - kihasználta, azaz 2 óra 19 perc után fogadhatta a brit gratulációját.

Gálfi végül 50, ellenfele pedig mindössze 15 nyerő ütéssel zárta a találkozót, igaz, a magyar teniszezőnek ki nem kényszerített hibából is bőven több jutott (53-22).

Gálfi a második fordulóban a 21. helyen kiemelt brazil Beatriz Haddad Maiával találkozik: a balkezes játékos pályafutása legjobbjaként tizedik is volt a WTA rangsorában.

Eredmény: női egyes, 1. forduló (a 64 közé jutásért): Gálfi Dalma-Harriet Dart (brit) 3:6, 6:3, 7:5, szerdán Haddad Maia (21.) ellen folytatja.

Kedden a két, egyesben főtáblás magyar férfijátékos, Marozsán Fábián és Fucsovics Márton is bemutatkozik az All England Clubban.

Kapcsolódó írásaink