Sport
Az olimpiai bronzérmes itthon legyőzhetetlen

A magyar szövetség tájékoztatása szerint formagyakorlat (kata) és küzdelem (kumite) versenyszámokban, egyéniben és csapatban, gyermek, ifjúsági, kadet, junior, U21, felnőtt, master és parakarate kategóriákban avattak bajnokokat.
A felnőtteknél az esélyesebb versenyzők győztek: közülük az olimpiai bronzérmes, a 2023-as budapesti világbajnokságon ezüstérmes Hárspataki Gábor sorozatban a tizedik aranyát nyerte a 75 kilogrammos súlycsoportban. A májusi Európa-bajnokságon egy túl erős dobás miatt leléptetett, ám továbbra is remek formában lévő Hárspataki tagja volt a csapatküzdelemben aranyérmet nyert MTK együttesének is. Teljesítménye biztató lehet az év – számára – legfontosabb versenye, az augusztusi világjátékok előtt.
A legnagyobb presztízsharcot formagyakorlatban a többszörös Eb-ötödik Nagy Botond és a fiatal, három korosztályos Eb-n is érmet szerzett Bárdos Ádám versengése hozta, amelyből Nagy került ki győztesen, megszerezve immár 12. bajnoki címét.
Küzdelemben a 84 kilogrammban a nagy rivális György Dániel és Botos Botond közül ezúttal a korábbi Európa-bajnok György végzett az első helyen.
A felnőtt mezőny aranyérmesei: kata: ----- férfiak: egyéni: Nagy Botond (UTE) csapat: UTE nők: egyéni: Fábián Csenge (MTK) csapat: UTE kumite: ------ férfiak: 60 kg: Nagy Máté (Szarvas) 67 kg: Nichols Dávid (MTK) 75 kg: Hárspataki Gábor (MTK) 84 kg: György Dániel (Tisza Volán) +84 kg: Dvorák Ádám (Ganz-Kesjár) Csapat: MTK nők: 50 kg: Kovács Kiara (Vasas) 55 kg: Szodorai Bianka (Gastroyal) 61 kg: Boussebaa Aicha (MTK) 68 kg: Ádám Alexandra (BVSC-Zugló) +68 kg: Fleischer Dóra (BVSC-Zugló) Csapat: BVSC-Zugló