Sport

Döntetlenjével európai kupaszereplő lett a Győr

Pontosztozkodás Zalaegerszegen

Az immár 15 bajnoki meccs óta veretlen Győr gól nélküli döntetlent játszott a bennmaradásért küzdő Zalaegerszeg vendégeként a labdarúgó OTP Bank Liga 32. fordulójának szombati játéknapján.

Döntetlenjével európai kupaszereplő lett a Győr
Zalaegerszegi döntetlenjével európai kupaszereplő lett a Győr
Fotó: Facebook/ETO FC Győr

A dobogóért küzdő vendégek ugyan többet birtokolták a labdát, de komoly helyzetet nem tudtak kidolgozni. A hazaiak inkább gyors ellentámadásokra alapoztak, volt is néhány ígéretes lövésük, melyek azonban elkerülték a kaput. A csapatok az első félidő második felére sem pörögtek fel, így a két kapusnak alig volt dolga, de közvetlenül a szünet előtt Dénes ziccerét Petras hárította bravúrral, majd a kipattanóból Almási nem találta el az üres kaput.

Térfélcserét követően is sok technikai hiba tarkította a játékot, azaz továbbra is alacsony színvonalú maradt a mérkőzés. Ebben a periódusban viszont inkább a zalaiak léptek fel támadólag és a Győr próbált kontrákat vezetni. Hamar alábbhagyott a hazaiak lendülete, ezért ismét a két büntetőterület közötti mezőnyjátékkal teltek a percek. A hajrában sem változott a játék képe, így gól nélküli döntetlennel ért véget az unalmas összecsapás, amelyen egyik együttes sem érdemelt győzelmet.

Az immár 15 kör óta veretlen zöld-fehérek a pontosztozkodással már nem végezhetnek a negyedik helynél hátrébb, azaz újoncként bebiztosították indulásukat a Konferencia-liga selejtezőjében.

A Győr legutóbb 2014-ben szerepelt európai porondon. A kék-fehérek sorozatban hatodszor maradtak nyeretlenek, így az élvonalbeli tagságuk továbbra is veszélyben van.

OTP Bank Liga, 32. forduló: Zalaegerszegi TE FC–ETO FC Győr 0–0

Zalaegerszeg, 3449 néző, v.: Antal sárga lap: Vitális (68.), Benbuali (69.)

Zalaegerszegi TE FC: Gundel-Takács – Szendrei, Várkonyi, Evangelu, Csóka – Csonka (Esiti, a szünetben), Sankovic – Dénes (Nyíri, 88.), Ipalibo (Bakti, 32.), Kiss B. (Krajcsovics, 68.) Almási.

ETO FC Győr: Petras – Bíró (Szépe, a szünetben), Heitor, Krpic (Bitri, 89.), Stefulj – Vitális, Anton – Bánáti (Szahli, 80.), Gavric (Diarra, 71.), Bumba – Benbuali (Njie, 71.).

Kapcsolódó írásaink