Sport
A Puskás Akadémia az élre állt

A Puskás Akadémia 60 pontos, csakúgy, mint a később pályára lépő, címvédő FTC, míg a Debrecen 30 ponttal továbbra is az utolsó előtti helyen áll.
A bajnoki címért harcoló Puskás Akadémia kezdett jobban és meg is szerezte a vezetést. A kieső helyen álló Debrecen gyorsan reagált, büntetőhöz jutott, ám Brandon Domingues gyenge lövését Pécsi Ármin könnyedén kivédte. Mentek előre a debreceniek, de a hazai tizenhatos környékén sok volt a pontatlanság a játékukban. Ellenben a felcsútiak könnyedén kerültek helyzetbe, így a szünet előtt kétgólosra növelték az előnyüket.
A fordulást követően is hasonló volt a forgatókönyv: többet birtokolta a labdát a DVSC, de a hazaiak a megszerzett labdák után sokkal veszélyesebbek voltak. Lassan csordogált a meccs, mert a Puskás Akadémia elsősorban az eredmény tartására törekedett, míg a vendégek a cserék ellenére sem igazán tudtak felpörögni. A hajrához közeledve aztán mégis szépített a Debrecen, nyílttá téve a mérkőzést, ám Jonathan Levi második találatával úgy tűnt, hogy lezárultak az érdemi kérdések. A hajdúságiak azonban nem adták fel, a hosszabbításban megszerezték a második góljukat, de erre is volt válasza a felcsútiaknak, akik így végül kétgólos győzelmet arattak.
OTP Bank Liga, 31. forduló:
Puskás Akadémia FC–Debreceni VSC 4–2 (2–0)
Felcsút, Pancho Aréna, v.: Antal P.
gólszerzők: Levi (10., 89.), Nagy Zs. (37.), Mondovics (98.), illetve Youga (79.), Kaye (95.)
sárga lap: Colley (18.), Duarte (52.), Mondovics (96.), illetve Szűcs T. (45+1.), Hofmann (51.), Szécsi (66.), Dzsudzsák (89.)
Puskás Akadémia:
Pécsi – Maceiras, Golla, Stronati, Markgráf – Duarte (Plsek, 75.), Harutyunjan – Soisalo (Vékony, 75.), Levi (Mondovics, 90+4.), Nagy Zs. (Nissila, 77.) – Colley (Fameyeh, 75.)
Debrecen:
Gonda – Szécsi (Kocsis D., 75.), Kocsis G., Lang, Hofmann, Vajda B. (Ferenczi, a szünetben) – Malinov (Dzsudzsák, 66.), Szűcs T. (Szuhodovszki, a szünetben), Youga – Maurides (Kaye, 75.), Domingues
Kiesett a Kecskemét, megszakította rossz sorozatát az MTK
A sereghajtó Kecskemét 2-1-re kikapott szombaton az MTK Budapest otthonában a labdarúgó OTP Bank Liga 31. fordulójában, s ezzel eldőlt, hogy a szezon végén búcsúzik az élvonaltól.
A vendégeknek győzniük kellett volna ahhoz, hogy életben tartsák bennmaradási reményeiket, de nem sikerült megszakítaniuk nyeretlenségi sorozatukat, amely immár 11 kör óta tart, így három szezon után búcsúznak az első osztálytól.
Az MTK hat nyeretlenül megvívott bajnoki után győzött ismét.
Az első félidőben az MTK birtokolta többet a labdát, de a fölénye helyzetekben nem nyilvánult meg, sőt, kaput eltaláló lövésük sokáig csak a vendégeknek volt. Sérülés miatt Gera Zoltán, a kecskemétiek vezetőedzője már a meccs elején cserére kényszerült, a combját fájlaló Lukácsot Pálinkás váltotta. Viszonylag eseménytelenül csordogált a játék, majd a hazaiak - az első kaput eltaláló kísérletükkel - megszerezték a vezetést: a házi gólkirály Jurina volt eredményes fejjel. A KTE még a szünet előtt egyenlíthetett volna, de Pálinkás közeli lövését Demjén jó reflexszel védte.
A második félidő elején a válogatott Kata Mihály nagypapája végezte el a kezdőrúgást, a 90 éves MTK-drukker unokájától kapta születésnapi ajándékként a lehetőséget.
A szünetben mindkét edző cserélt, s ez kecskeméti oldalon sikerült jobban, a beállt Májertől indult az az akció, amelynek végén Pálinkás megszerezte az egyenlítő találatot. A találkozó megélénkült, a kapusok mindkét oldalon többször védeni kényszerültek. A vendégek hajtottak a győztes gólért, de újabb találatot a rivális szerzett egy remekül végigvitt kontra végén. A meccs hajrájában becsülettel, de nem túl hatékonyan próbálkoztak a lila-fehérek, a fővárosiak pedig eredményesen tartották a labdát és ezzel együtt az eredményt is. Az utolsó pillanatokban a Kecskemét még kihagyott egy nagy ziccert, de ez érdemben már nem befolyásolta a sorsát.
OTP Bank Liga, 31. forduló:
MTK Budapest-Kecskeméti TE 2-1 (1-0)
Új Hidegkuti Nándor Stadion, v.: Derdák
gólszerzők: Jurina (36.), Polievka (72.), illetve Pálinkás (51.)
sárga lap: Belényesi (65.), Botka (86.)
MTK Budapest:
Demjén - Nagy Zs., Kádár, Végh (Polievka, a szünetben/Szőke, 93.) - Kovács P., Horváth A., Kata, Kosznovszky, Molnár Á. (Gruber, 67.) - Jurina, Bognár
Kecskeméti TE:
Kersák - Botka, Belényesi, Katona L. (Montiel, 77.) - Berki (Májer, a szünetben), Kovács B. (Nagy K., 63.), Bocskay, Zsótér (Katona B., a szünetben), Zeke - Lukács (Pálinkás, 10.), Camaj