Sport

Újra ikszeltek a lilák

Lacoux és Szakos góljai után lett döntetlen

Az Újpest saját közönsége előtt 1–1-es döntetlent játszott a Diósgyőrrel a labdarúgó OTP Bank Liga 29. fordulójának utolsó szombati mérkőzésén. Ezzel az egy ponttal szinte biztosan lemondhat a DVTK a Konferencia Liga-indulást érő, 4. hely eléréséről.

Újra ikszeltek a lilák
Igazságos pontosztozkodás
Fotó: Facebook/Újpest FC

Az első félidő rendkívül eseménydús volt, de gólt nem láthatott a közönség. Mindkét oldalon hatalmas helyzetek alakultak ki, az Újpest járt leheletnyivel közelebb a vezetés megszerzéséhez, de Brodic a kapufát találta el.

A hazai csapat három perccel a fordulást követően egy megpattanó távoli lövéssel előnybe került, a DVTK viszont átvette a kezdeményezést és több helyzetet is kialakított. Ennek a 68. percben meg is lett az eredménye, a csereként pályára lépő Szakos egyenlített. Az utolsó negyedórára szinte „kettészakadt” a pálya, mivel mindkét gárda támadott a három pont megszerzésének reményében, de az eredmény nem változott. A DVTK sokat köszönhetett kapusának, Ogyincovnak, aki még a 94. percben bemutatott egy nagy bravúrt.

Újpest FC–Diósgyőri VTK 1–1 (0–0)

Szusza Ferenc Stadion, v.: Derdák; gólszerzők: Lacoux (48.), illetve Szakos (68.); sárga lap: Fiola (85.), illetve Holdampf (44.), Kállai (53.)

Újpest FC: Riccardo – Joao Nunes, Duarte, Fiola – Bese, Rasak, Lacoux, Gergényi – Beridze (Horváth K., 82.) – Karamoko (Ljujic, 82.), Brodic

Diósgyőri VTK: Ogyinvov – Gera, Lund, Bárdos (Csorbadzsijszkij, 62.), Kállai (Szakos, 62.) – Vallejo – Acolatse, Holdampf, Skribek (Rakonjac, 56.), Pozeg Vancas (Benkő, 85.) – Edomwonyi

Kapcsolódó írásaink