Sport

Rekordbevétel az olimpiai árverésen

A jótékonysági aukción befolyt összeget sporttal foglalkozó szervezetek kapják majd

Jótékony céllal több mint kétszáz, a párizsi olimpiához és paralimpiához kapcsolódó tárgyat bocsátott árverésre a Francia Olimpiai Bizottság, az aukció 228 ezer eurós bevételt hozott.

Rekordbevétel az olimpiai árverésen
Az aukción a legnépszerűbbnek a lángváltó során használt fáklyák bizonyultak
Fotó: AFP/NurPhoto/Artur Widak

A legnépszerűbbnek a lángváltó során használt fáklyák bizonyultak, ezek 12 ezer és 20 ezer euró közötti áron találtak gazdára – írta az insidethegames.com portál.

Az árverés során a legaktívabb a nizzai Nemzeti Sportmúzeum volt, amely mintegy húsz tárgyat szerzett meg. Köztük volt az a vörös ruha is, amelyet a Marie Antoinette-et megszemélyesítő színésznő hordott a megnyitón. Az öltözet 832 euróért kelt el.

A licitálók körében a játékok hivatalos kabalafigurái is – amelyeket a győztesek kaptak – rendkívül népszerűek voltak, az egyik gyűjtő 3200 eurót fizetett az olimpiai és 1408-at a paralimpiai változatért.

A szervezők sikeresnek ítélték az aukciót, a befolyt összeget sporttal foglalkozó szervezetek kapják.

Kapcsolódó írásaink