Sport
Nem talált legyőzőre a férfi párbajtőrcsapat
A párbajtőrözők marrákesi világkupa-versenye a szombati egyéni után, a vasárnapi csapatverseny is magyar diadalt hozott

A fináléban az olaszok következtek, akikkel sokáig szintén szoros küzdelmet vívtak a magyarok. A csapatban Andrásfi és Siklósi stabilan vívott, Koch Mátét viszont első miniasszója (1–3) után Keszthelyi Zsombor váltotta, aki nyerőembernek bizonyult, első meccsén ugyanis 4–2-re nyert, és faragta egytusosra a magyar hátrányt, majd az utolsó körben 16–16-nál kapta és 20–17-nél adta át a „stafétát”. A „hajrában” Andrásfi tartotta a különbséget, majd Siklósi imponáló magabiztossággal, fölényessé tette a magyar sikert (38–28).
A Muhari, Gnám Tamara, Dékány Kinga és Kardos Edina alkotta női együttes 45–25-re nyert a brazilok ellen, a nyolcaddöntőben viszont simán, 45–28-ra kikapott az észtektől. Ezután az alsó ágon igyekezett javítani a csapat, mely előbb a németeket (31–22), majd az ukránokat (34–28) is simán verte, a kilencedik helyért rendezett mérkőzésen pedig a román együttest múlta felül 38–33-ra.