Sport
Kupadöntős a Falco
Perl Zoltán 35 ponttal járult hozzá a sárga-feketék újabb sikeréhez

A Kaposvár Arénában a magyar bajnok és jelenleg is éllovas Falco igazi presztízsharcra készült az Atomerőmű ellen, mivel az NB I első és második helyezettje feszült egymásnak. A Falco 20/0-s, hibátlan mérleggel rendelkezik az élvonalban, ráadásul a Bajnokok Ligájában is továbbjutott a legjobb 16 közé. A paksi kihívók 18/2-vel állnak a bajnokságban, és számukra rossz előjelnek számított, hogy ebben a szezonban mindkét egymás elleni bajnokit a Falco nyerte, amely Szombathelyen 87–77-re, Pakson pedig 85–70-re győzött.
A szombati csata eleje az Atomerőmű elképzelése szerint alakult, a második és harmadik negyedben viszont sokkal eredményesebben játszott a szombathelyi együttes, amely így fölényesen nyert, a 35 pontig jutó Perl Zoltán vezérletével.
A Falco legutóbb 2023-ban, a fővárosi Tüskecsarnokban ünnepelhetett kupadiadalt, majd tavaly meglepetésre kikapott a négy között a Szegedtől a BOK Csarnokban, és végül be kellett érnie a bronzéremmel.
A 2024-es döntősök közül ezúttal sem a címvédő Szolnok, sem az ezüstérmes Szeged nem jutott a Final Fourba.
Később, elődöntő: Egis Körmend–DEAC 20.00