Sport
Mbappé mesterhármasával küldte haza a Real a Cityt
Hamar eldőlt az előre hozott finálénak is beilló párharc, míg a francia házi rangadón a PSG kiütéssel győzte le a Brestet

A párharc első meccsét idegenben 3–2-re megnyerte a spanyol csapat, amely Kylian Mbappé duplájával már a visszavágó első félidejében eldöntötte a továbbjutást. A világbajnok francia csatár előbb a negyedik percben Raúl Asencio passzát követően tekerte el a labdát látványos mozdulattal Ederson kapus fölött, majd a 33. percben Rodrygo Goes átadása után lőtt a kapu bal oldalába. A 61. percben Federico Valverde adta a gólpasszt Mbappénak, az angolok pedig a 92. percben Nico O'Reilly révén szépítettek.
A Manchester Cityvel legutóbb 2013-ban fordult elő, hogy nem jutott el legalább a nyolcaddöntőig a BL-ben.
BAJNOKOK LIGÁJA – A NYOLCADDÖNTŐBE JUTÁSÉRT, VISSZAVÁGÓ
Real Madrid (spanyol)–Manchester City (angol) 3–1 (2–0)
Madrid, Santiago Bernabéu. V.: Kovács István (romániai)
Real Madrid: Courtois – Valverde (Alaba, 90.), Rüdiger, Raúl Asencio, F. Mendy – Tchouaméni (Modric, 83.), Ceballos (Camavinga, 78.) – Rodrygo, Bellingham, Vinícius Júnior (Endrick, 90.) – K. Mbappé (Brahim Díaz, 78.). Vezetőedző: Carlo Ancelotti
Manchester City: Ederson – Khusanov, Stones (Aké, 8.), Ruben Dias, Gvardiol – Gündogan (Kovacic, 77.), Nico González – Bernardo Silva, Foden (McAteel, 77.), Savinho – Marmús. Menedzser: Josep Guardiola
Gólszerző: K. Mbappé (4., 33., 63.), ill. Nico González (90+2.)
Továbbjutott: a Real Madrid, kettős győzelemmel, 6–3-as összesítéssel
A szerdai nap másik esti összecsapása előtt már tudni véltük, hogy a Paris Saint-Germain az első meccsen eldönthette a párharcot, hiszen 3–0-ra győzött a Brest vendégeként. Ennek ellenére a visszavágón is nagy motivációval futballozott, és klubcsúcsot jelentő, 7–0-s sikert aratott. A PSG eddigi rekordja a nemzetközi porondon két 7–1-es győzelem volt. A mostani hét találatot hét különböző játékos szerezte.
Paris Saint-Germain (francia)–Stade Brest (francia) 7–0 (2–0)
Gól: Barcola (20.), Kvarachelija (39.), Vitinha (59.), Doue (64.), Mendes (69.), Ramos (76.), Mayulu (86.) Tj.: a PSG, kettős győzelemmel, 10–0-s összesítéssel.