Sport
Rengeteget kell dolgoznunk azért, hogy megtartsuk az eredményességet
„Ha az olimpiát nem nézzük, jó évet zártunk, amiatt viszont sokáig keserűség marad bennünk"

„Ha az olimpiát nem nézzük, jó évet zártunk, amiatt viszont sokáig keserűség marad bennünk” – mondta az MBSZ honlapján a nemzetközi szövetség (UWW) elnökségi tagja. Hozzátette, Párizsban mindkét esetben – Muszukajev Iszmail és Losonczi Dávid bronzmérkőzésén is - centiméterekre voltak a magyar birkózók az éremszerzéstől, emellett összesen négyen is bejutottak a legjobb nyolc közé, ami azt mutatja, hogy a magyar birkózás továbbra is erős bástyája a világ élmezőnyétől leszakadó európai országoknak.
„A gazdasági fejlettség nem kedvez a sportágunknak. India, Kína egyre jobban előtérbe kerül, ahogyan a posztszovjet államok is, sőt, napjainkban már a dél-amerikai sportolók is nagyon komoly erőt képviselnek. Visszasírjuk azokat az időket, amikor nyolc-tíz országgal kellett számolni, ettől már fényévekre van a sportág. Rengeteget kell dolgoznunk azért, hogy megtartsuk az eredményességet, és büszkék vagyunk arra, hogy harminc és negyven közötti éves világverseny-éremszámmal ez rendre sikerül, így történt ez 2024-ben is” – hangsúlyozta Bacsa Péter, kiemelve az utánpótlás korosztályban elért sikereket is.
A sportvezető szerint Európában mindössze négy-öt szovjet utódállam, valamint a törökök előzik meg a magyarokat, de a nemzetközi trendeket figyelembe véve próbálnak alkalmazkodni a világ birkózásához és a lehető legtöbbet kihozni a lehetőségeikből.
„Párizsból is levontuk a megfelelő következtetéseket és megújult vezetéssel vágunk neki a következő olimpiai ciklusnak. Los Angelesre új kvalifikációs rendszer várható, amelynek részleteit jövőre dolgozzák ki” – fogalmazott, majd azt is elárulta, hogy a birkózás a támogatásokat tekintve kiemelt kategóriában maradt, így várhatóan az idei év költségvetésével számolhatnak a jövőben is.