Sport

Jól játszanak a magyar játékosok a lengyel kézilabdacsapatnál

A spanyol tréner szerint már önmagában az nagy dolog volt, hogy 2012 után újra olimpián szerepelt a nemzeti csapat

Javier Sabaté, a lengyel Wisla Plock férfi kézilabdacsapatának vezetőedzője mindkét magyar játékosával, Fazekas Gergővel és Szita Zoltánnal is elégedett.

Jól játszanak a magyar játékosok a lengyel kézilabdacsapatnál
A Wisła Płock címere
Fotó: Facebook/Wisła Płock

A korábbi magyar szövetségi kapitány az M4 Sportnak adott interjúban Fazekassal kapcsolatban kiemelte, az elmúlt két évben folyamatosan fejlődött a játéka, de különösképpen a legutóbbi szezonban lépett jelentősen előre. Hozzátetette, már most nagyon fontos játékosa a csapatnak, de fiatal még és tovább kell fejlődnie, leginkább a védekezésén kell javítania, időre van még szüksége.

A spanyol szakember az előző szezonban lengyel bajnoki címre és kupagyőzelemre vezette a Plockot, az új idényt a nagy rivális Kielce felett aratott Szuperkupa-győzelemmel kezdte, szerződését pedig a közelmúltban 2028-ig meghosszabbították. Szita Zoltánnal már Veszprémnél is együtt dolgozott a korábbi magyar szövetségi kapitány, a balátlövő játszott már a Plockban, de 2022 és 2024 között a Szegedet erősítette, a Tisza-partiaknál azonban nem tudott meghatározó játékos lenni.

„Boldog vagyok, hogy visszatért. Szegeden nem kapott elég lehetőséget, így nem volt túl sok önbizalma, amikor újra idekerült, de lépésről lépésre egyre jobb lesz. Még csak tizenhét éves volt, amikor Veszprémben együtt dolgoztunk, és nálam mutatkozott be a válogatottban. Igazi csapatember, fontos játékosunk, már a Szuperkupa-meccsen is magas szinten játszott” – fogalmazott a 48 éves tréner.

Javier Sabaté elárulta, természetesen továbbra is követi a magyar bajnokságot, a Veszprém és a Szeged két európai topcsapat, amelyek versenyfutása izgalmas küzdelmet ígér. Hozzátette, a magyar játékosok teljesítményét is figyelemmel követi, és nevet ugyan nem árult el, de biztos benne, hogy minimum egy magyar légiósa még lesz a Plocknak valamikor.

A magyar válogatottal kapcsolatban a spanyol tréner elmondta, már önmagában az nagy dolog volt, hogy 2012 után újra olimpián szerepelt a nemzeti csapat. Véleménye szerint a párizsi fővárosban jó tapasztalatokat gyűjtöttek a játékosok, és úgy gondolja, nem kell majd újabb 12 évet várni a következő ötkarikás szereplésig.

Kapcsolódó írásaink