Sport

Marozsán és Fucsovics nélkül a magyarok Egyiptomban

Nagy Zoltán: Nem lesz könnyű, de győzni megyünk

Két éljátékosa, Marozsán Fábián és Fucsovics Márton nélkül utazik a magyar férfi teniszválogatott Egyiptomba a Davis Kupa jövő hétvégi osztályozójára.

Marozsán és Fucsovics nélkül a magyarok Egyiptomban
Többek között Piros Zsombor léphet pályára Kairóban
Fotó: AFP/dpa Picture-Alliance/Marton Monus

A magyar szövetség keddi tájékoztatása szerint Nagy Zoltán kapitány Piros Zsombort, Valkusz Mátét, Fajta Pétert és Madarász Gergelyt küldheti pályára Kairóban, hogy kiharcolják a visszajutást a világcsoport I-ből a döntő selejtezőjébe.

„Nem lesz könnyű, de győzni megyünk – jelentette ki a szakvezető. – Megnyugtatóbb lett volna, ha Marozsán Fábira és Fucsovics Marcira is számíthatok, vagy legalább az egyikük velünk tart, de ezen az összecsapáson nem vállalták a szereplést. Bízom a fiúkban, Piros Zsombi és Valkusz Máté már többször bizonyított a Davis Kupában, igazi specialistái ennek a csapatversenynek. Biztos vagyok benne, hogy Fajta Peti és Madarász Gergő is hozzáteszi majd a maga részét a siker érdekében” – tette hozzá.

A válogatott tavaly szeptemberben sikerrel vette az osztályozót, akkor Törökország ellen nyert 4–0-ra Keszthelyen. Idén februárban, Tatabányán aztán a magyarok 3–2-re kikaptak a németektől a selejtezőben. Egyiptom februárban szintén Kairóban, salakon fogadta Ecuadort, és az első három mérkőzés után 3–0-ra vezetve, magabiztos győzelemmel jutott tovább. Az afrikaiak legjobbja Mohamed Szafvat, aki jelenleg csak 382. a világranglistán, de 2020-ban 130. is volt.

Ami két gárda helyezését illeti, Magyarország 23. a DK-ranglistán, Egyiptom pedig a 43. helyen áll. A két ország legutóbb 2006-ban, Hódmezővásárhelyen találkozott, akkor Bardóczky Kornél vezetésével 5–0-ra nyertek a magyarok, akik összesítésben 5–1-re vezetnek a két nemzet párharcában.

A kairói párharc győztese jövőre ismét a világdöntő selejtezőjében szerepelhet majd.

Kapcsolódó írásaink