Sport

Pásztor Noémi: Biztató, hogy két évre számítanak rám Bukarestben

Az olimpiai hatodik magyar női kézilabda-válogatott beállójával a Bajnokok Ligája csoportkörös román bajnoki címvédő CSM Bucuresti nem egy-, hanem kétéves szerződést kötött

A 25 esztendős játékos az M1 aktuális csatornának elmondta, hogy az elmúlt pár hétben sok minden történt vele, hiszen a nyári szünetben Mosonmagyaróvárról a francia Nantes csapatához igazolt, amely a bajnokságban és az Európa-ligában is bronzérmes volt, azonban július 31-én csődöt jelentett, ezért a következő idényben csak a másodosztályban indulhat.

Pásztor Noémi: Biztató, hogy két évre számítanak rám Bukarestben
Az olimpiai hatodik magyar női kézilabda-válogatott beállójával a Bajnokok Ligája csoportkörös román bajnoki címvédő CSM Bucuresti nem egy-, hanem kétéves szerződést kötött
Fotó: MTI/Czeglédi Zsolt

„Egyértelmű volt, hogy másik opció után kell nézni. Szerencsésen alakult, hogy ilyen gyorsan tudtunk csapatot találni” – jegyezte meg, majd hozzátette, hogy az olimpia alatt nem foglalkozott ezekkel a dolgokkal, de bízott benne, hogy valaki talán leigazolja. Pásztor kiemelte, biztatónak érzi, hogy nem vészmegoldásként tekintenek rá, így nem egy, hanem két évre ajánlottak neki szerződést Bukarestből, és számítanak rá. Ezen kívül nagyon várja már a BL-szereplést, hiszen mindenki azért hajt, hogy a legmagasabb szinten játszhasson.

A párizsi olimpiával kapcsolatban kijelentette, hogy nagyon jó élmény volt, nagyon jó csapattal utaztak ki, átélni is fantasztikus volt a játékokat.
„Még azért kicsit keserű ez a hatodik hely, de kezd megszépülni” – mondta Pásztor, aki a francia fővárosban három mérkőzésen lépett pályára, és három gólt szerzett. A Bajnokok Ligája-csoportkörös CSM Bucuresti csütörtökön játssza első tétmérkőzését a következő szezonban: a román Szuperkupa négyes döntőjében a Dunarea Braila lesz az ellenfele.

Kapcsolódó írásaink