Sport
Klujber Katrin már tud örülni a hatodik helynek
A női kézilabdatorna álomcsapatába is beválasztották Klujber Katrint
„Nagyon durva érzés volt, amikor megtudtam. Egyrészt nem számítottam rá, másrészt voltam már álomcsapatban korábbi világversenyen, de az olimpia más” – nyilatkozta klubja, a Ferencváros honlapján a jobbátlövő, aki a góllövőlista harmadik helyén végzett 38 találattal.
Hozzátette, nem érezte csúcsformában magát, különösen a torna elején. Aztán fordulóról-fordulóra javult a teljesítménye, de az Angola elleni csoportmeccs végén egy kicsit megtört, mert magára vette, hogy a kihagyott büntetője miatt nem nyertek a magyarok.
„Szerencsére nem ezen múlt a továbbjutás, a negyeddöntőben pedig mindent egy lapra tettem fel. Nagyon akartuk azt a meccset a svédek ellen, próbáltam menni, mint az állat, de sajnos ez sem volt elég, úgyhogy egy kicsit lelombozódtam. Arra a tíz másodpercre nem jó visszagondolni, mert az előtte lévő csaknem hatvan percben kiharcolhattuk volna a négy közé kerülést” – magyarázta.
A magyar válogatott két győzelemmel, egy döntetlennel és két vereséggel csoportja harmadik helyén végzett, a negyeddöntőben pedig hosszabbításban kapott ki a svédektől.
„Eltelt néhány nap, most már azért tudok örülni a hatodik helynek, pláne, ha arra gondolok, hogy milyen meccseket játszottunk, illetve Tokióhoz képest előrébb léptünk egyet” – szögezte le Klujber.
Hozzátette, mindenhogyan – lelkileg, testileg, fejben – nagyon sok volt neki az elmúlt időszak.
A bajnokságban és a Magyar Kupában is címvédő FTC már elkezdte a nyári felkészülést, de Klujbernek és a többi olimpikonnak csak augusztus 19-én kell edzésre jelentkeznie.