Sport
Krizsán Xénia 13., Nemes Rita 20. a távolugrás után
Este a 800 méterrel fejezik be kétnapos küzdelmüket
A pénteki, második napi program a távolugrással rajtolt, s a két magyar közül Nemes kezdett jobban, ugyanis elsőre 5,88 méterre repült, míg Krizsán belépett.
A lábsérüléssel bajlódó Nemes másodikra és harmadikra nem tudott javítani – 5,72 és 5,84 métert ugrott –, így ebben a számban 15. lett és 813 pontot gyűjtött.
Krizsán második ugrása már érvényes volt, majd az 5,86 méteres kísérleténél harmadikra még jobban teljesített, s 6,03 méterrel a 12. helyen zárt, ami 859 pontot ért.
Öt szám után Krizsán Xénia 4515 ponttal két helyet javítva a 13., míg Nemes Rita 4360 ponttal maradt a 20. helyen.
Az összetett szempontjából a legfontosabb ugrás az éllovas Katarina Johnson-Thompson harmadi kísérlete volt, ugyanis utolsóra 6,40 métert ugrott, amivel versenyben maradt az aranyéremért.
A brit versenyző 5030 ponttal vezet a kétszeres olimpiai bajnok belga Nafissatou Thiam (4985) előtt, aki azonban gerelyhajításban sokkal jobb, mint Johnson-Thompson. Harmadik helyre Thiam honfitársa, Noor Vidts jött fel (4926).
A hétpróbázók a gerelyhajítással folytatják, majd este a 800 méterrel fejezik be kétnapos küzdelmüket.