Sport
Bronzérmes a női kajak négyes 500 méteren
Középfutamukban a második helyen végeztek

A bronzérmes Pupp Noémi, Fojt Sára, Csipes Tamara és Gazsó Alida Dóra (j–b) a női kajak négyesek 500 méteres versenyének döntőjében a 2024-es párizsi nyári olimpián a vaires-sur-marne-i evezős és kajak-kenu pályán, 2024. augusztus 8-án
Fotó: MTI/Kovács Tamás
A Pupp Noémi, Fojt Sára, Csipes Tamara, Gazsó Alida Dóra összeállítású magyar hajó kedden az előfutamból másodikként közvetlenül a csütörtöki döntőbe jutott, ahol nagy meglepetést okozott azzal, hogy harmadikként ért célba.
A táv első felében ötödikként haladt a magyar hajó, de féltávnál már harmadik volt, és ezt a pozícióját nagy versenyben meg is őrizte. Az első két helyen az új-zélandiak és a németek végeztek.
A női négyes a magyar küldöttség kilencedik érmét – a harmadik bronzot – szerezte a párizsi olimpián.