Sport

Így fogadták Hámori Lucát Kőszegen + VIDEÓ

Rendezvényt szerveztek a bokszoló tiszteletére

Hazatért szülővárosába, Kőszegre Hámori Luca. A tiszteletére hatalmas tömeg gyűlt össze. Sőt, még egy kisebb show-műsorral is kedveskedtek neki – írja a Mandiner.

Így fogadták Hámori Lucát Kőszegen + VIDEÓ
Hámori Anna Luca
Fotó: AFP/Mohd Rasfan

Szerte a világon figyelemmel követték Hámori Luca magyar bokszoló és a magát nőnek valló algériai Imané Helif összecsapását szombaton. Bár a magyar versenyző a mérkőzés után búcsúzott Párizstól, sokak szemében igazi hőssé vált.

A Magyar Ökölvívó-szakszövetség pedig vasárnap bejelentette, hogy a női 66 kilogrammos súlycsoportban ötödik helyen végzett Hámori Luca pontszerzéséért járó pénzjutalmát kiegészíti a bronzérmeseket megillető összegre. A Nemzetközi Boksz-szövetségtől pedig az aranyérmest megillető pénzdíjat is megkaphatja, ami 50 ezer dollár.

A rendezényen Hámori kijelentette, hogy rövidesen visszatér a munkába, és ráfordul a 2028-as los angeles-i olimpiára való felkészülésre.

Objektum doboz

Kapcsolódó írásaink