Sport

Milák Kristóf remek idővel ezüstérmes

A pillangóúszás magyar királya sokáig uralta a döntőt, de a hajrá a franciáé volt

A szerda esti úszódöntők közül kiemelkedett a férfi 200 méter pillangó fináléja, amelyben a világcsúcstartó és címvédő Milák Kristóf és a világbajnok francia Leon Marchand küzdött az elsőségért.

Milák Kristóf remek idővel ezüstérmes
Milák Kristóf 1:52 percen belüli eredménye is kevés volt az elsőséghez
Fotó: AFP/Oli Scarff

A két világklasszis úszó nem először párbajozik a medencében, a 2022-ben Budapesten rendezett világbajnokságon Milák legyőzte a 1:53.37 perces francia csúcsot úszó francia szuperklasszist, aki a tokiói olimpián 2021-ben még 1:55.68-cal csak a 18. volt.

Azóta azonban az amerikai Bob Bowman edző irányításával Marchand hatalmasat fejlődött, a tavalyi világbajnokságon – amelyen a szünetet tartó Milák nem vett részt – 1:52.43 perces egyéni rekorddal győzött.

A tavaly több mint fél évet kihagyó Milák a keddi elődöntőben a világ idei legjobb eredményével, 1:52.72 perccel győzött, riválisa 1:53.50-nel jutott a fináléba.

Wladár Sándor, a Magyar Úszó Szövetség elnöke szerint Milák számára előnyt jelenthet, hogy riválisa leúszott már az olimpián két 400 méter vegyest és két 200 méteres mellúszást.

A döntőben a magyar címvédő remekül kezdett, hat tizedmásodperces előnyt szerzett riválisával szemben. A 22 éves Marchand azonban hihetetlenül nagy hajrával és egyéni rekorddal megelőzte az 1:51.75 perccel célba érkező Milákot. A francia fővárosban második aranyát nyerő hazai úszó 1:51.21 perces idejével megdöntötte Milák tokiói olimpiai csúcsát.

Marchand kiváló, de gyanus formáját jelzi, hogy másfél óra múlva szintén olimpiai csúccsal megnyerte a 200 méter mell döntőjét is, így már harmadik aranyérmét nyerte Párizsban.

Kapcsolódó írásaink