Sport

Gercsák Szabina: Megtalálták az ellenszerem

Sokak szerint az is kisebbfajta csoda a sérülései után, hogy ki tudott jutni az olimpiára, a magyar cselgáncsozó viszont úgy érzi, több van benne

Korábban két olimpiáról is lemaradt, a mostani felkészülését is több sérülés hátráltatta, de Gercsák Szabina kijutott Párizsba, ahol viszont egy ismerős ellenfél állította meg.

Gercsák Szabina: Megtalálták az ellenszerem
Gercsák Szabina (kékben) és az ausztrál Aoife Coughlan a 2024-es párizsi olimpiai játékok női 70 kg-os judo versenyszámának 32. fordulójában a párizsi Champ-de-Mars Arénában 2024. július 31-én
Fotó: AFP/Jack Guez

Másoknak talán a járás is nehezebben menne, azok után, amin Gercsák Szabina keresztül ment, de ő mégsem elégedett.

– Úgy érzem, hogy nem adtam ki magamból mindent. Nagyon jól ismertük egymást az ellenfelemmel, sokszor volt Magyarországon, nagyon sokszor találkoztunk táborban, és hát megtalálták az ellenszert ellenem, úgyhogy nem sok esélyem volt eldobni – értékelt a magyar cselgáncsozó.

Mint elárulta, végig győzködte magát, hogy ez összejöhet. – Volt pár jó fogásom, azt kellett volna kihasználni, de nem jött össze – tette hozzá.

A jövőt illetően úgy fogalmazott: „Nem biztos, hogy ez lesz az évem.”

Végül köszönetet mondott mindenkinek, aki eddig dolgozott vele, támogatta, különösen a barátnőjének, aki a műtétek idején megerősítette abban, hogy ne hagyja abba a dzsúdót.

Kapcsolódó írásaink