Sport

Falco: Bognár Kristóf újra sárga-feketében!

Az 1994-es születésű játékos gimnáziumi éveit is már Szombathelyen töltötte

Bognár végig járta a szombathelyi utánpótlás csapatokat, majd a 2012/13-as szezonban debütált az NBI/A-ban, és a Falco felnőtt csapatánál még 5 szezont töltött. Ez idő alatt összesen 141 mérkőzésen lépett pályára, és a 2016/17-es szezonban tagja volt a bajnoki ezüstérmet szerző csapatnak – írta meg a bajnokcsapat hivatalos honlapja.

Falco: Bognár Kristóf újra sárga-feketében!
Hazatér a magasember
Fotó: Falco KC Faceboook-oldala

A Debrecenben eltöltött 3,5 szezon után Szegedre igazolt, ahol egy bajnoki bronzérmet, és két Magyar Kupa ezüstöt is ünnepelhetett. Bognár az elmúlt szezonban 36 mérkőzésen lépett pályára, és 30,4 perc alatt, átlagban 12,5 pontot és 8,1 lepattanót szerzett. A védekezésben is aktív magasember 2023/24-ben meccsenként átlagban 1,2 labdát szerzett, és mellette majdnem minden meccsen blokkolt egy dobást (0,9 blokkolt dobás/mérkőzés).

- Örültem, mikor megkeresett a Falco, nyilván nagyon jó érzés egy játékosnak, hogy ha a nevelő egyesülete visszavárja, pláne, ha egyben jelenleg az ország legmeghatározóbb csapatáról van szó. Nagy kihívásnak gondolom ezt a lehetőséget, szeretnék minél jobban élni ezzel. Illetve nagy dolognak tartom, hogy kipróbálhatom magam magasabban jegyzett csapatok ellen is a BL-ben – fogalmazott a szerződése aláírásakor Bognár Kristóf.

Kapcsolódó írásaink