Sport

A hatalmas vihar után Németország két góllal zárta a dánok elleni mérkőzést + GALÉRIA

A dánok legyőzésével negyeddöntős a házigazda német csapat

A házigazda német válogatott 2–0-ra legyőzte a dán csapatot a labdarúgó Európa-bajnokság szombaton Dortmundban játszott és vihar miatt csaknem fél órára félbeszakított nyolcaddöntőjében, ezzel bejutott a legjobb nyolc közé.

A hatalmas vihar után Németország két góllal zárta a dánok elleni mérkőzést + GALÉRIA
Manuel Neuer, a német Bayern München kapusa bravúros védése a Németország–Dánia-mérkőzésen
Fotó: AFP/NurPhoto/Jose Breton

Nagy lendülettel kezdte a mérkőzést a házigazda német együttes, amely a negyedik percben már előnybe is kerülhetett volna, de Schlotterbeck fejesgólját szabálytalanság miatt érvénytelenítette a játékvezető. Az első negyedórában hatalmas fölényben futballozott Németország, a folytatásban azonban a dánok is „megérkeztek a meccsbe”. Kiegyenlítettebbé vált a küzdelem, időről időre óriási tempót diktált mindkét csapat. A 35. percben aztán az időközben kitört vihar miatt a játékvezető félbeszakította a mérkőzést, mely 25 perc kényszerszünet után folytatódhatott. A szünetig az eredmény nem változott, de mindkét együttes előtt adódott gólszerzési lehetőség.

A második félidő dán góllal indult, amelyet azonban videobírós ellenőrzés után les miatt érvénytelenítettek. Két perc múlva tizenegyeshez jutottak a németek, az 50. válogatottságát ünneplő Havertz pedig értékesítette a büntetőt. Lendületben maradt a házigazda, miközben a dánokat láthatóan megtörte az elvett gól és a rögtön utána következő büntető. A hazai közönség hangosan követelte a második gólt, melyet néhány perccel később a nagyot sprintelő Musiala szerzett meg, gyakorlatilag eldöntve ezzel a mérkőzést.

A hajrában a dánok lendülete és ereje is elfogyott, így a szépítés sem jött össze a becsülettel küzdő északi válogatottnak, míg a németek a ráadásban lesgólig jutottak, melyet videobírózást követően nem adtak meg.

A csoport győztese nagyot csatázott a riválissal, a találkozón a németektől kettő, a dán együttestől egy gólt vettek el videobírós ellenőrzés után. A második félidőben Kai Havertz büntetőből, Jamal Musiala pedig akcióból volt eredményes, utóbbi a Nationalelf történetének legfiatalabb gólszerzője lett a kontinenstornák egyenes kieséses szakaszát tekintve. Németország a 2016-os Eb óta először jutott a legjobb nyolc közé világbajnokságon vagy kontinensviadalon.

A házigazda válogatott a Spanyolország–Georgia-nyolcaddöntő továbbjutójával találkozik a nyolc között jövő pénteken Stuttgartban.

Eredmény, nyolcaddöntő:
Németország-Dánia 2–0 (0–0)
---------------------------
Dortmund, Signal Iduna Park, 61 612 néző, v.: Oliver (angol)
gólszerzők: Havertz (53.), Musiala (68.)
sárga lap: Andersen (57.), Maehle (60.)

Németország:
------------
Neuer – Kimmich, Rüdiger, Schlotterbeck, Raum (Henrichs, 80.) – Andrich (Can, 65.), Kroos – Sané (Anton, 88.), Gündogan (Füllkrug, 65.), Musiala (Wirtz, 81.) – Havertz

Dánia:
------
Schmeichel – Andersen, Vestergaard, Christensen (Bruun Larsen, 81.) – Bah (Kristiansen, 82.), Delaney (Norgaard, 69.), Hojbjerg, Maehle – Skov Olsen (Poulsen, 69.), Hojlund (Wind, 81.), Eriksen

A német szurkoló hölgy teljes harci díszben várja Dortmundban a Németország-Dánia mérkőzést
A német szurkoló hölgy teljes harci díszben várja Dortmundban a Németország–Dánia-mérkőzést
Fotó: AFP/Patricia de Melo Moreira

Kapcsolódó írásaink