Sport
A németek otthon akarnak javítani az utóbbi évek rossz bizonyítványán
Szoboszlaiék főpróbája az izraeli válogatott ellen
A legtöbb nemzet szövetségi kapitánya már kijelölte a 26-os keretét a jövő héten rajtoló Európa-bajnokságra, Julian Nagelsmann, a német labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya azonban még nem, megvárja a péntek esti, görögök elleni utolsó felkészülési mérkőzést. Teheti, mert csapatoknak pénteken éjfélig van lehetőségük véglegesíteni keretüket.
„Összességében már kialakult a keret, de nem fogom idő előtt bejelenteni, és nem is beszélek az érintettekkel, mert a legrosszabb esetben pénteken valaki megsérül, és az érintett játékostól ezért kell elbúcsúzni.”
Philipp Lahm, az egy hét múlva kezdődő labdarúgó Európa-bajnokság versenyigazgatója szerint a házigazda németek számára fontos a jó rajt, hogy a válogatott lendületbe jöjjön, és a szurkolók is felfokozott állapotba kerülhessenek.
„Tapasztaltuk az elmúlt néhány tornán, hogy ha nem kezdesz jól, azonnal nyomás alá kerülsz, és onnantól nehéz. Éppen ezért a skótok ellen tiszta győzelmet akarok, ami lelkesedést vált ki” – hangsúlyozta a 2017-ben visszavonult, 2014-ben világbajnok Lahm utalva arra, hogy a Nationalelf az elmúlt három világversenyen egyaránt vereséggel rajtolt.
A 2018-as vb-n a németek az első körben 1–0-ra kikaptak Mexikótól, majd negyedik, utolsó helyen végeztek csoportjukban. A koronavírus-járvány miatt 2021-re halasztott Európa-bajnokságon a franciáktól kaptak ki, majd kvartettjükből a második helyen jutottak tovább, ám a nyolcaddöntőben alulmaradtak az angolokkal szemben. A 2022-es vb-n Japán győzte le őket 2–1-re az első fordulóban, a csoportban harmadikként végeztek, és kiestek.
A németek jövő pénteken nyitják az Eb-t Skócia ellen Münchenben, majd június 19-én Stuttgartban a magyarokkal, 23-án pedig Frankfurtban a svájciakkal mérkőznek meg a csoportkörben.
A Marco Rossi szövetségi kapitány irányította magyar válogatott három napja Dublinban, elsősorban gyenge támadójátéka miatt több mint másfél év és 14 veretlenül megvívott találkozó után kapott ki, amelyet bár a nyilatkozatok alapján nem tragédiaként élt meg a csapat, ugyanakkor az biztos, hogy a kontinensviadalra jobb lenne pozitív élménnyel, önbizalommal felvértezve utazni.
A magyar állampolgársággal is rendelkező olasz szakvezető játékosai hozzáállásával elégedett volt az ír fővárosban, mert az egész mérkőzésen fölényben futballoztak, így egyéni hibák eredményezték a váratlan kudarcot. Ami némi aggodalomra ad okot Rossinak, hogy Nego Loic és Dárdai Márton is kisebb sérülést szenvedett, így kérdéses, hogy tudják-e vállalni a fellépést Debrecenben.
Angliában a szurkolók arról vitakoznak, hogy Jack Grealish és Harry Maguire miért nem került be az angol labdarúgó-válogatott 26 fős keretébe.
Gareth Southgate szövetségi kapitány május 21-én hirdette ki 33 fős keretét, amelyet csütörtökön szűkített. Jack Grealish és Harry Maguire – a Manchester City támadója és a Manchester United védője – mellett kimaradt James Maddison, a Tottenham Hotspur támadó középpályása, Curtis Jones, a Liverpool középpályása, Jarell Quansah, a Liverpool védője, James Trafford, a Burnley kapusa és Jarrad Branthwaite, az Everton hátvédje is.
A rutinos Jack Grealish tavaly a bajnokságot és Bajnokok Ligáját is nyerő Manchester City erőssége volt, az elmúlt bajnoki szezonban kisebb sérülések miatt azonban mindössze tíz mérkőzésen játszott, ezért nem került be a keretbe.
A legutóbb Eb-döntős angolok a C csoportban jövő vasárnap a szerbek ellen kezdenek Gelsenkirchenben, négy nappal később a dánokkal találkoznak Frankfurtban, majd június 25-én a szlovénokkal csapnak össze Kölnben.