Sport

Djokovic túl van a térdműtéten

Kényszerpihenő következik, így lehetetlen, hogy elinduljon a wimbledoni tornán

Térdműtéten esett át Novak Djokovic, aki címvédőként és világelsőként visszalépett kedden a francia nyílt teniszbajnokság negyeddöntője előtt.

Djokovic túl van a térdműtéten
A szerb Novak Djokovic orvosi ellátásban részesül az argentin Francisco Cerundolo elleni férfi egyes tizenhatos mérkőzése közben. Azóta térdműtéten esett át
Fotó: AFP/Bertrand Guay

A szerbek 24-szeres Grand Slam-bajnokát szerdán operálták meg Párizsban.

„Örömmel tudatom, hogy a műtét rendben lezajlott – jelentette be közösségi oldalán. – Mindent megteszek, hogy minél hamarabb visszatérhessek a pályára, továbbra is a legmagasabb szinten szeretnék játszani.”

Djokovic számára legalább háromhetes kényszerpihenő következik, így gyakorlatilag lehetetlen, hogy elinduljon a július 1-jén rajtoló wimbledoni tornán.

Egyelőre az is kétséges, hogy a 37 éves klasszis megfelelő állapotban lesz-e a párizsi olimpiára, melynek teniszversenye július 27-én kezdődik, ugyancsak a Roland Garros salakpályáin. Az év elején bejelentette, hogy idei legfontosabb célja a Grand Slamek mellett az olimpiai aranyérem, amely még hiányzik a gyűjteményéből – 2008-ban bronzérmes volt Pekingben.

Djokovic a jobb térdében keletkezett részleges szalagszakadás miatt nem tudott kiállni szerdán a norvég Casper Ruud elleni mérkőzésre. A visszalépésével egyszersmind eldőlt, hogy hétfőtől a januárban Australian Open-győztes Jannik Sinner ugrik a világranglista élére, és az ATP-rangsorban ő lesz az első olasz éllovas.

Kapcsolódó írásaink