Sport

Győzelemmel kezdett a magyar válogatott

A magyar válogatott 3–1-re legyőzte a lengyel csapatot első csoportmérkőzésén a Bosznia-Hercegovinában zajló minifutball Európa-bajnokságon.

Győzelemmel kezdett a magyar válogatott
A magyar minifutball-válogatott sikeresen kezdett az Európa-bajnokságon
Fotó: Facebook/Minifutball Szövetség

A magyar szövetség tájékoztatása szerint a mérkőzés elején egyik csapat sem vállalt komoly kockázatot, így nem forogtak veszélyben a kapuk. A 12. percben aztán egy szép magyar összjáték végén a kapusról kipattanó labdát Kiss Gábor vágta közelről a kapuba, ezzel vezetéshez jutott Trencsényi János szövetségi kapitány együttese. A folytatásban a magyar csapat egyértelműen jobban játszott riválisánál és a 16. percben Kozó Viktor megduplázta az előnyt, majd két perccel később Kiss Gábor volt ismét eredményes.

A második félidőben a magyarok elsősorban a stabil védekezésre koncentráltak, a lengyelek erejéből pedig csak a szépítésre futotta, így a magyar válogatott győzelemmel kezdte meg szereplését a kontinensviadalon.

A csoport másik mérkőzésén Románia 9–0-ra verte Törökországot.

Kapcsolódó írásaink