Sport

A jéghideg Real Madrid legyőzte a forró Dortmundot

„Az első félidőben szenvedtünk, a másodikban viszont eredményesebben játszottunk” – mondta a Carlo Ancelotti vezetőedző, akinek az irányításával a Real Madrid 2–0-ra legyőzte a Dortmundot a labdarúgó Bajnokok Ligája londoni döntőjében.

A jéghideg Real Madrid legyőzte a forró Dortmundot
Az elmúlt tíz évben a Real Madrid hatszor nyerte meg a Bajnokok Ligáját
Fotó: AFP/NurPhoto/Domenic Aquilina

A Real Madrid a története 15. Bajnokok Ligája győzelmét, Carlo Ancelotti pedig edzői pályafutása ötödik elsőségét ünnepelhette a Wembley Stadionban. A 64 éves olasz edző az újabb győztes csatája után elmondta: „Nagyon-nagyon nehéz mérkőzés volt, sokkal nehezebb, mint amire számítottunk. Az első félidőben szenvedtünk, rossz helyeken vesztettük el a labdát, hagytuk a Dortmundot, hogy azt játssza, amiben a legjobb: hogy letámadásból építkezzen. A másodikban már kevesebbszer adtuk el a labdát, jobban játszottunk, de ezek most jelentéktelen részletek. Csak az számít, hogy nyertünk. Az álom folytatódott.”

A döntő legjobbjának megválasztott Dani Carvajal, az első Madridi gól szerzője: „Bonyolult meccsre készültünk, az is lett, és miután az első félidőt megúsztuk, tudtuk, hogy eljönnek a mi pillanataink is. Ha vesztésre állunk a szünetben, egy szót sem szólhattunk volna. Ami a gólomat illeti, rendszeresen felmegyek a szögletekhez, és általában úgy vagyok vele: ha már fejeltem egy gólt, attól még a következőt is én akarom szerezni” – nyilatkozta Carvajal, aki hatodszor emelhette magasba a BL-serleget

Az utolsó klubmérkőzését játszó, a szezon végén visszavonuló német Toni Kroos, Madrid középpályása szerint: „A döntő az volt, hogy az első félidőben nem kaptunk gólt, mert nem játszottunk jól. Aztán jobban belejöttünk a játékba, és gólokat szereztünk. Tudtunk, hogy erősebbek vagyunk, de sok időben telt, amire ezt be is tudtuk bizonyítani.”

Edin Terzic szerint a Borussia Dortmund többet érdemelt annál, hogy elveszítse a Bajnokok Ligája döntőjét a „jéghideg” Real Madriddal szemben: „Nagyszerű teljesítményt nyújtottunk, és úgy gondolom, hogy többet érdemeltünk, mint a 2–0-s vereséget – mondta Terzic a ZDF-nek. – Az első másodperctől kezdve megmutattuk az egész világnak, hogy nem csak azért vagyunk itt, hogy döntőt játsszunk, hanem, megnyerjük azt. Sok dolgot jól csináltunk, de a Real játékosai a megfelelő pillanatban jéghidegek voltak, ami nálunk ma hiányzott.”

A labdarúgó Bajnokok Ligája – 1993-ig BEK – győztesei:

1955/56: Real Madrid (spanyol)
1956/57: Real Madrid
1957/58: Real Madrid
1958/59: Real Madrid
1959/60: Real Madrid
1960/61: Benfica (portugál)
1961/62: Benfica
1962/63: AC Milan (olasz)
1963/64: Internazionale (olasz)
1964/65: Internazionale
1965/66: Real Madrid
1966/67: Celtic Glasgow (skót)
1967/68: Manchester United (angol)
1968/69: AC Milan
1969/70: Feyenoord (holland)
1970/71: Ajax Amsterdam (holland)
1971/72: Ajax Amsterdam
1972/73: Ajax Amsterdam
1973/74: Bayern München (német)
1974/75: Bayern München
1975/76: Bayern München
1976/77: FC Liverpool (angol)
1977/78: FC Liverpool
1978/79: Nottingham Forest (angol)
1979/80: Nottingham Forest
1980/81: FC Liverpool
1981/82: Aston Villa (angol)
1982/83: Hamburger SV (német)
1983/84: FC Liverpool
1984/85: Juventus (olasz)
1985/86: Steaua Bucuresti (román)
1986/87: FC Porto (portugál)
1987/88: PSV Eindhoven (holland)
1988/89: AC Milan
1989/90: AC Milan
1990/91: Crvena Zvezda (jugoszláv)
1991/92: FC Barcelona (spanyol)
1992/93: Olympique Marseille (francia)
1993/94: AC Milan
1994/95: Ajax Amsterdam
1995/96: Juventus
1996/97: Borussia Dortmund (német)
1997/98: Real Madrid
1998/99: Manchester United
1999/00: Real Madrid
2000/01: Bayern München
2001/02: Real Madrid
2002/03: AC Milan
2003/04: FC Porto
2004/05: FC Liverpool
2005/06: FC Barcelona
2006/07: AC Milan
2007/08: Manchester United
2008/09: FC Barcelona
2009/10: Internazionale
2010/11: FC Barcelona
2011/12: Chelsea (angol)
2012/13: Bayern München
2013/14: Real Madrid
2014/15: FC Barcelona
2015/16: Real Madrid
2016/17: Real Madrid
2017/18: Real Madrid
2018/19: FC Liverpool
2019/20: Bayern München
2020/21: Chelsea
2021/22: Real Madrid
2022/23: Manchester City (angol)
2023/24: Real Madrid

Összesítés:
15 alkalommal: Real Madrid
7: AC Milan
6: Bayern München, FC Liverpool
5: FC Barcelona
4: Ajax Amsterdam
3: Manchester United, Internazionale
2: Juventus, Nottingham Forest, Benfica, FC Porto, Chelsea
1: Celtic Glasgow, Hamburger SV, Steaua Bucuresti, Olympique Marseille, Feyenoord, Aston Villa, PSV Eindhoven, Crvena zvezda, Borussia Dortmund, Manchester City

Kapcsolódó írásaink