Sport

Pigniczki: Ez az Európa-bajnokság örökké a kedvencem lesz

A ritmikus gimnasztikázó Pigniczki Fanni azt mondta, a vasárnap záruló budapesti Európa-bajnokság örökké a kedvence lesz, függetlenül attól, hogy folytatja-e pályafutását a párizsi olimpia után.

Pigniczki: Ez az Európa-bajnokság örökké a kedvencem lesz
Pigniczki Fanni szalaggyakorlata a ritmikus gimnasztika Európa-bajnokság szerenkénti döntőjében a Papp László Sportarénában 2024. május 26-án
Fotó: MTI/Illyés Tibor

A karikával világbajnoki bronzérmes sportoló szombaton egyéni összetettben nyolcadik, vasárnap labdával második lett – ez a sportág első magyar egyéni Eb-érme –, a szalag döntőjében pedig ötödikként zárt.

Pigniczki a kontinensviadalt megelőző mindkét sajtótájékoztatón szerényen beszélt az elvárásairól, csupán annyit mondott, hogy szeretne a legjobb 12 között végezni az összetett döntőben. A vasárnapi eredményhirdetés után az MTI-nek elmondta, amióta sikerült vb-bronzérmet szereznie, majdnem minden nap megfordult a fejében, hogy hazai közönség előtt mennyire szép lenne megkoronázni egy éremmel az Eb-t. Hozzátette: az elmúlt versenyek a felkészülési időszakban nem úgy sikerültek, ahogyan szerette volna, ezért úgy állt hozzá a kontinensviadalhoz, hogy megpróbálja kihozni a legtöbbet magából, és bár továbbra is foglalkoztatta, hogy nagyon jó lenne dobogóra állni hazai környezetben, de számára is nagy meglepetés volt, hogy ez tényleg sikerült.

Azt is elárulta, ha valaki egy héttel ezelőtt megmondja neki, hogy az egyik szerrel érmes lesz, ő a labdára tippelt volna.

„Azért a labdát mondtam volna, mert az edzéseken mostanában az ment a legstabilabban, illetve a felkészülési versenyeken is a labdával volt a legstabilabb gyakorlatom. Azt szoktam a legpontosabban bemutatni, és azzal kerültem a legtöbbször döntőbe is” – magyarázta.

Pigniczki labdával 34,850 pontot kapott, ami abszolút egyéni csúcs, korábban ugyanis egyik szerrel sem tudott ilyen magas értéket elérni nemzetközi versenyen. Az eddigi rekordját a szombati egyéni összetett döntőben bemutatott labdagyakorlatára kapott 34,700 pont jelentette.

„A mai gyakorlatom még jobban sikerült. A tegnapi után mindkét edzőm azt mondta, holnap csak ezt ismételjem meg, és az már tökéletes lesz” – mesélte.

Hozzátette, némileg túl is teljesítette a szombati produkcióját, mert ezúttal olyan gyors volt a szőnyegen, hogy – most először – a végén négy forgást mutatott be, holott az edzéseken csak három szokott beleférni az időbe.

Az ezüstérem megszerzése után nem volt sok ideje az ünneplésre, hiszen még várt rá a szalag fináléja is, de elmondása szerint szerencsére elég sok ideje volt – körülbelül másfél óra – a két gyakorlat között.

„Az első tíz perc azzal telt, hogy még örültünk, de utána mindenkinek a hozzáállásán az érződött, hogy folytatódik a verseny, még nincs vége. Próbáltam a szalagból is a maximumot kihozni” – nyilatkozta.

Hangsúlyozta, nagyon sokat tanult és sok tapasztalatot szerzett az eddigi versenyeken, ezért egy jól sikerült gyakorlat után, éremszerzést követően is képes tovább küzdeni és összpontosítani a következő feladatára.

A 24 éves Pigniczkinek a 2017-es budapesti verseny volt az első felnőtt Európa-bajnoksága, de azt egyelőre nem tudja megmondani, hogy indul-e még kontinensviadalon, vagyis folytatja-e pályafutását a nyári, párizsi olimpia után.

„Erről még nem döntöttem. Ezt annak alapján fogom eldönteni, hogy milyen állapotban leszek, mennyit érzek még magamban, mennyit tudnék még kihozni magamból. Akár igen, akár nem, ez mindenképpen nagyon emlékezetes Európa-bajnokság marad számomra, és szerintem örökké a kedvencem lesz” – szögezte le.

Edzője, Gelle Noémi úgy fogalmazott, tanítványa mentális állapota nem volt megfelelő az év elején. Hangsúlyozta, nem az elvégzett munka volt rossz, de a mentális felkészítés része nem úgy hangolódott össze a testével és a felkészülésükkel, ahogyan kellett volna, de ezt a taskenti világkupaversenyre nagyon sok beszélgetéssel sikerült rendbe hozniuk.

„Üzbegisztánban volt az első olyan áttörés, amikor éreztem, hogy megérkeztünk! Utána hazajöttünk, folyamatosan edzettünk, és a mentális állapotát is összeraktuk. Ezt sikerült most belőle összehozni” – nyilatkozta az MTI-nek.

Gelle leszögezte, Pigniczki vasárnap nagyon jól teljesített, nagyon elégedett mindkét gyakorlatával. Hozzáfűzte, bírói szempontból természetesen tudja, mi az, amiben még javulhat és több pontot szerezhet, de abszolút elégedett azzal, amit most látott. Mint rávilágított, mindkét szerrel jobbat produkált, mint a selejtezőben.

Az edző elmondta, Pigniczki a jövő hétre pihenőt kapott, utána pedig még két világkupaversenyen indul az olimpia előtt.

Kapcsolódó írásaink