Sport

Magyar labdarúgók nyerték a Magyar Kupát

A labdarúgó Magyar Kupa döntőjében a Paks 2–0-ra legyőzte a már bajnok Ferencvárost, bizonyítván azt, hogy magyar edzővel és labdarúgókkal sem lehetetlen a hazai kupasiker.

Magyar labdarúgók nyerték a Magyar Kupát
Kupagyőztesként a Paks indulhat az Európa-ligában
Fotó: MH/Balogh Dávid

A 24-szeres Magyar Kupagyőztes Ferencvárosban három, a Paksban pedig tizenegy hazai játékos lépett pályára a Puskás Arénában. A szerb Dejan Stankovic irányította „zsoldos” csapat ugyan sok helyzetet alakított ki, azonban a külföldi sztárok a befejezésnél vagy hibáztak, vagy Szappanos bravúrosan védett, például volt játékostársa, Varga Barnabás büntetőjénél. A lelátóról nézve a kupadöntőt, jól látszott a két csapat közötti akarati különbség, a paksi játékosok minden labdáért harcoltak, ezért a Fradi nem tudott élni azzal a lehetőséggel, hogy 38 percig emberelőnyben játszott.

Bognár György szakmai vezetésével a Paks története legnagyobb sikerét érte el, mert ez az első rangos trófeája, miután 2011-ben a bajnokságban, két éve pedig a kupasorozatban lett ezüstérmes. Diadalával a következő idényben az Európa-liga selejtezőjében szerepelhet.

Nagyon reálisan és kritikusan értékelte az elveszített finálét Kubatov Gábor, a Ferencváros elnöke, aki az M4 Sportnak elmondta: „Örök tanulság, hogy tizenegyest nem szabad kihagyni, valamint az első négy helyzetünket sem, mert az ilyen hibákat megbüntetik. Nagy alázattal lehet csak győzelmet aratni. Egy mérkőzésen le lehetett győzni egy erősebb csapatot, a Paks pedig jól teljesített. A Fradi az Fradi, ha megnézzük a költségvetési különbségeket, akkor ezt a nyomást ki kell bírnunk, nagy keretünk van, tudni kell jól teljesíteni. Azt gondolom, a fiúk megtettek mindent a pályán, nagyon sok mérkőzés van bennünk. De egy fradistának ki kell mennie a pályára, és győznie kell. Ha ez nem megy, fel kell vállalnunk a szégyent.”

A bajnokságban 16 pont előnnyel első Ferencváros hajrája kezd hasonlítani a tavalyihoz, amikor már bajnokként az utolsó három mérkőzésén egy gólt lőve sorra vereséget szenvedett. Az FTC hétvégén 2–0-ra kikapott attól a Diósgyőrtől, amely a 31. fordulóban 7–0-ás vereséget szenvedett az Újpesttől. Attól az Újpesttől, amely a hétvégi zárófordulóban az FTC vendége lesz.

Az lenne az igazi blama, ha az ősi rivális lilák elrontanák a bajnokcsapat ünneplését s valószínűleg Dejan Stankovic búcsúmeccsét vasárnap este a Groupama Arénában.

Kapcsolódó írásaink