Sport

3x3-as olimpiai selejtező – Második mérkőzését is megnyerte a női válogatott

A magyar női válogatott a második mérkőzését is megnyerte csütörtökön a debreceni 3x3-as kosárlabda olimpiai selejtezőtornán, így nagy lépést tett a negyeddöntőbe jutás felé.

3x3-as olimpiai selejtező – Második mérkőzését is megnyerte a női válogatott
A női csapatban van Böröndy Vivien is
Fotó: Facebook/Böröndy Vivien

A Nagytemplom előtti Kossuth téren felállított, csaknem ezer fős aréna telt házas közönsége egy győzelmet már „kiszurkolt” Izrael ellen, amelyet az első esti magyar meccsen Kiss Virágék 21–16-ra vertek.


A hangulatra a folytatásban sem lehetett panasz, Földi Attila szövetségi kapitány együttese ismét hangos ováció közepette vonult be a pályára. Az ellenfél ezúttal az Európa-bajnok Hollandia volt, amely este 13–9-re legyőzte az olaszokat. A Böröndy Vivien, Kiss Virág, Papp Klaudia, Szabó Fanni összetételű gárda állta a sarat az időnként durván játszó riválissal szemben, a meccs kiélezettségét jelzi, hogy egyszer sem volt két pontnál nagyobb a különbség. A találkozó derekán 8-6-ra vezettek a hollandok, de ezután már csak három pontot tudtak összehozni, főként a házigazdák emberfeletti védőmunkája miatt. A magyaroknál a a szélvészgyors Papp és az újonc Kiss is négy ponttal zárt.

A nők harmadik csoportmeccsére szombaton 20.45-kor kerül sor az olaszok ellen.

„Elégedett vagyok a küzdőszellemünkkel, de ebben sosem kételkedtem” – kezdte értékelését az MTI-nek Földi Attila.

„Sajnos még nem jutottunk tovább, mert még mindig előfordulhat, hogy három csapat is két-két győzelemmel áll, akkor pedig a több dobott pont fog rangsorolni. Ma fizikálisan felnőttünk a feladathoz, és revánsot vettünk a hollandok ellen, akik az egyik legalattomosabb csapat, korábban előfordult, hogy sportszerűtlen hibával sérülést okoztak nekünk, úgyhogy több szempontból is örülök ennek a sikernek.”

A kapitány közölte, fontos lenne az olaszok elleni győzelem is szombaton, mert akkor csoportelsőként valószínűleg sikerülne a negyeddöntőben elkerülni Kanadát, amely talán a legerősebb csapat a mezőnyben.

„Persze a vélhetően második litvánokkal sem lenne könnyű dolgunk, de talán egy fokkal egyszerűbb lenne a helyzetünk. De Debrecenben vagyunk, bármi megtörténhet, menni kell tovább” – tette hozzá.

Pénteken magyar részről a férfi válogatotté lesz a főszerep, Csirke Ferenc szakvezető gárdája - Ivosev Tamás, Demeter Attila, Komma László és Uros Rosics – Izraellel vívja az első meccsét, majd Puerto Rico következik. Szombaton Ausztria ellen zárul majd a csoportkör.

Mindkét nemnél csoportonként az első két gárda jut tovább a vasárnapi negyeddöntőbe, s a zárónapon rendezik az elődöntőt, a bronzmérkőzést és a finálét is. A hajdúsági viadalról az első három-három együttes mehet majd az olimpiára.

Eredmény, nők, D csoport, 2. forduló:
Magyarország–Hollandia 13–11

A magyar pontszerzők: Kiss 4, Papp 4, Szabó 3, Böröndy 2


korábban:
MAGYARORSZÁG–Izrael 21–16
Hollandia–Olaszország 13–9
Olaszország–Izrael 21–11
Az állás: 1. MAGYARORSZÁG 2 győzelem/2 mérkőzés, 2. Hollandia 1/2, Olaszország 1/2, Izrael 0/2

A pénteki program:
férfiak, B csoport:
Magyarország–Izrael 19.20
Magyarország–Puerto Rico 21.35

Kapcsolódó írásaink

Férfi kosárlabda: újabb vereségével kiesett a Kaposvár

ĀA somogyiak először 1990-ben jutottak fel az élvonalba, amelyben azóta csak egyszer, az 1996/97-es szezonban nem szerepeltek. A visszajutást követően 2001-ben és 2004-ben bajnokok lettek, sőt húsz évvel ezelőtt a Magyar Kupát is megnyerték