Sport

Férfi kosár: A bajnok nagyon simán, az Olaj szűken győzött

Már csak egy lépésre van az elődöntőtől a Falco és a Szolnok

A Falco-Vulcano Energia KC Szombathely 89–52-re győzte le a Honvéd együttesét, míg a Szolnoki Olajbányász 83–82-re múlta felül a Pécset a férfi kosárlabda NB I negyeddöntőjének második, keddi mérkőzésén, így mindkét csapat 2–0-ra vezeti a párharcot.

Férfi kosár: A bajnok nagyon simán, az Olaj szűken győzött
Nagyon simán nyerte meg a második párharcot is a bajnokcsapat
Fotó: Falco KC Facebook-oldala

A hazai pályán játszó BHSE meglepően jól kezdett a címvédő ellen, így a mérkőzés elején hétpontos előnyben is volt, a folytatásban azonban könnyedén ledolgozta kezdeti hátrányát a szombathelyi gárda, amely a félidőre 41–27-re ellépett. A fordulás után sem forgott veszélyben a Falco győzelme, ezt az is mutatta, hogy a meccs utolsó másodpercei már pacsizással teltek. A találkozó legeredményesebb játékosa a szombathelyi Perl Zoltán volt 27 ponttal.

A másik negyeddöntős mérkőzés sokkal kiélezettebb volt. A pécsiek a hajrában fordítottak, majd pár másodperccel a végső dudaszó előtt egyenlített a Szolnok és egy sikeres büntetővel végül egypontos sikert aratott.

Eredmények, negyeddöntő, 2. mérkőzések: Budapesti Honvéd Sportegyesület–Falco-Vulcano Energia KC Szombathely 52–89 (13–18, 14–23, 13–19, 12–29)

Az egyik fél harmadik sikeréig tartó párharc állása: 2–0 a Falco javára.

NKA Universitas Pécs–NHSZ-Szolnoki Olajbányász 82–83 (26–17, 20–22, 17–24, 19–20)

Az egyik fél harmadik sikeréig tartó párharc állása: 2–0 a Szolnok javára.

Kapcsolódó írásaink

A Szolnoki Olajé a Magyar Kupa

ĀA Szolnok tizedszer hódította el a Zsíros Tibor férfi kosárlabda Magyar Kupát, mivel a budapesti BOK Csarnokban zajló Final Four vasárnapi döntőjében legyőzte a Szegedet