Sport

A házigazdával is azonos csoportban a magyarok

A magyar csapat a B ligában kapott helyet

A magyar női labdarúgó-válogatott a 2025-ös házigazda Svájccal, valamint Törökországgal és Azerbajdzsánnal került azonos Európa-bajnoki selejtezős csoportba.

A házigazdával is azonos csoportban a magyarok
Női labdarúgó-Eb-selejtezők: a házigazdával is azonos csoportban a magyarok
Fotó: AFP/David Catry

Az áprilistól júliusig tartó kvalifikáció lebonyolítása a Nemzetek Ligájához hasonló, a magyar csapat a B ligában kapott helyet.

Az UEFA beszámolója szerint a kontinensviadalra az A liga négy csoportjából az első két helyezett automatikusan kijut, a további hét helyről pedig az év végén rájátszás dönt majd: az első körben az egyik ágon az A liga harmadik és negyedik helyezettjei játszanak a C liga öt csoportgyőztesével és a három legjobb másodikkal. A másik ágon a B liga négy csoportgyőztese és két legjobb másodikja játszik keresztbe ugyanezen liga két „rosszabb” másodikjával és négy harmadikjával.

Az egyik ágról nyolc, a másikról így hat csapat kerül a be a második körbe, ahol viszont már az Európa-bajnoki selejtezők összesített rangsora alapján készítik el a kiemelést, párokba sorsolják az együtteseket, és a hét párharc győztese jut ki a kontinensviadalra.

A magyarokkal azonos csoportban szereplő svájciak csak a csoportküzdelmek során lesznek érintettek, amennyiben az első három hely valamelyikén végeznek, akkor a B liga legjobb mérlegű negyedik helyezett csapata veszi át a helyüket a rájátszásban.